Krimiblog

Az isdal-i nő rejtélye (folytatás)

18 Jun 2017 / Ravnengel

Itt olvashatjátok az isdal-i rejtély első részét, ha esetleg lemaradtatok róla!

Éppen aznap, amikor a toxikológiai eredmény megérkezett, befutott az Interpol telex-üzenete is Brüsszelből, a következő szöveggel:

"Az Önök december negyediki telexére azt válaszolhatjuk: a holttest leírása nem vezetett a szóban forgó személy azonosításához. Kérjük, szíveskedjenek megküldeni nekünk az útlevél pontos számát, kiállítási dátumát és helyét, és az útlevél jogos tulajdonosának identitását. Lorck családnevű, Finella keresztnevű személy nem található az adatbázisunkban, és az idegenrendészet sem ismeri. Kérjük Önöket, tájékoztassanak bennünket, amennyiben új adatok kerülnek elő."

Huff da! - szokás ilyen esetekben felcsattanni. Az útlevél ezek szerint hamis volt!
A folyamatban lévő nyomozás ráadásként azt derítette ki: valahol útban Stavangertől Bergen felé, a név egyszerűen eltűnt. Ugyanis Finella Lorck nem jelentkezett be egyetlen bergeni szállodába sem.
Hanem akkor ki volt ez a hölgy?

A rendőrség nagy szerencséjére, a szállodai bejelentőlapokon található kézírások egyértelműen azonosíthatóak voltak (lásd a két bejelentőlapot - ha rákattintotok, előjön teljes méretben): a Kripos (a norvég bűnügyi rendőrség - A szerk.) írásszakértői megerősítették, hogy a bejelentőlapokat, továbbá több előkerült számlát is ugyanaz a személy töltött ki és szignált, aki a bőröndben talált kódolt szöveget írta.

Két nappal később - tehát december 7.-én - , ismét két újabb eredmény jött egyszerre.
A helyszíni szemléről készült jelentés arról referált, hogy a nő egy rövid, de intenzív égésnek volt kitéve - a bűnügyi technikusok nem fedezték fel tűzrakó hely nyomait a helyszínen, viszont a holttest alatt megtalált szőrmesapka maradványaiból benzinnyomokat tudtak izolálni.

Éppen ezen a napon érkezett meg az oslói rendőrség kódszakértőjétől, Tor Martin Røhr Andresen-től a kódolt jegyzetek megfejtése. A szakértő egy évtizedekkel későbbi interjúban így számolt be erről a feladatról:
"Egy kicsit átcsoportosítottam a kódblokkokat. Gyorsan megértettem, hogy a betűk a bal oldalon hónapokat jelöltek, középen a számok dátumokat; az egyes kódblokkok jobb oldalán található betűk pedig városok kezdőbetűi. A kódolt jegyzet tehát útvonalat jelöl; a hölgy utazásainak állomásait."

A rendőrség sorra ellenőrizte a visszafejtett kódokban szereplő városok szállodáit, és kihallgatta a személyzetet, annak kiderítése érdekében: a - már ismert - személyleírású nő mely szállodák vendége volt?
Ekkor derült ki, hogy a hölgy legalább hét - de inkább kilenc - különböző nevet használt az utazgatásai során. Hétről hétre utazgatott körbe az országban; megtörtént, hogy csak egy-egy éjszakát tartózkodott valahol, mielőtt kijelentkezett és egy másik szállodába költözött.
A nyomozás eredményeként a következőek derültek ki az ismeretlen nő útvonaláról:

Március 20: Genfből Oslóba utazott.
Március 21. – március 24.: Geneviéve Lancier néven az oslói Hotell Vikingben jelentkezett be.
Március 24: Oslóból Stavangerbe repült egy belföldi járaton, ezután kompon utazott tovább Bergenbe. Az első éjszakát a Hotell Bristolban töltötte, itt már Claudia Tielt néven.
Március 25. – április 1.: Továbbra is a Claudia Tielt nevet használva, a Hotell Scandiában tartózkodott.
Április 1.: Bergenből Stavangerbe utazott, innen továbbment Kristiansand-ba, innen Hirtshals-ba, Hamburgba és végül Baselbe.
Ezek az utolsó nyomok az ismeretlen nő után Norvégiában 1970 tavaszán: hat hónappal később ismét megérkezett Oslóba.
Október 3.: Stockholmból érkezett Oslóba, és továbbindul Oppdal-ba, ahol az Oppdal Turisthotell-ben szállt meg egy Giovanni Trimboli nevű olasz fényképész társaságában (akit egyébként a rendőrök jól ismertek: nemi erőszak miatti ügyben eljárás indult ellene korábban). Később együtt ebédeltek a loen-i Hotel Alexandrában.
Trimboli később azt vallotta: a hölgy azt állította, hogy a Dél-Afrikai Köztársaságban nőtt fel, és az elmúlt fél évet utazgatással töltötte, hogy szép helyeket keressen fel; neki (Trimbolinak) azt mondta, hogy a foglalkozása régiségkereskedő. (Egyébként a legtöbb bejelentőlapon ezt jelölte meg foglalkozásaként; néhány alkalommal kereskedelmi utazónak vallotta magát.)
Október 22: egy éjszakát a párizsi Hôtel Altona-ban töltött.
Október 23. – 29.: a párizsi Hôtel de Calais-ben szállt meg.
Október 29. – 30.: Párizsból Stavangerbe, és onnan Bergenbe utazott.
Október 30. – november 5.: Alexia Zarna-Merchez bejelentkezett a bergeni Hotell Neptun-ba. Egy idegen férfival találkozott a szállodában.
November 6.: Trondheimbe távozott.
November 6.-november 8.: A trondheimi Hotell Bristol-ban tartózkodott Vera Jarle néven.
November 9. : Trondheimből Oslóba utazott, és innen tovább Stavangerbe.
November 9.- november 18: Finella Lorck a stavangeri Hotell St. Svitun vendége.
November 18.: A Vingtor nevű komppal Bergenbe utazott (L. Selling néven). Egy éjszakát a Hotell Rosenkrantz-ban töltött; a bejelentőlapot Elisabeth Leenhower névre töltötte ki.
November 19. – 23.: A Hotell Hordaheimen-ben tartózkodott, továbbra is Elisabeth Leenhower-ként. A 407-es szobában töltötte élete - valószínűleg - utolsó éjszakáit. (A szoba ma is megvan, bár azóta már többször is átrendezték, jelenleg így néz ki ->)
November 23.: Reggel 9 és 10 között a közeli bankba látogatott el, ahol külföldi valutát váltott norvég koronára. Ezután kijelentkezett a Hordaheimen szállodából, és taxival a vasútállomásra ment, ahol a bőröndjeit letétbe helyezte a csomagmegőrzőben.
November 29.: Holtan találták Isdalen-ben. (A halál beálltának pontos idejét nem ismerjük. A szag alapján valószínűsíthetőnek tartották: már több napja nem élt, amikor a kirándulók ráakadtak, de a hűvös idő miatt nehezen lehetett volna az oszlás jeleiből pontosan meghatározni a halál időpontját.)

Minden név - és természetesen, minden útlevél -, amelyeket a hölgy használt, egyaránt hamis volt: a francia rendőrség nem ismert semmiféle Vera Schlosseneck-et, a német rendőrség Claudia Tielt-et, a svájci rendőrségnek pedig Geneviéve Lancier-ről nem volt tudomása.
Egyértelmű volt, hogy egy és ugyanazon személyt jelölnek a következő identitások:

Finella Lorck
Claudia Tielt
Vera Jarle
Alexia Zarna-Merchez
Claudia Nielsen
Genevieve Lancier
Elisabeth Leenhower vagy Lowenhouf
Vera Schlosseneck
E. Welding
L. Selling

A két utóbbi nevet a kompon, illetve a Trondheim és Bergen közötti repülőjáraton használta. Mivel ekkoriban a belföldi járatokon az utasoknak még nem kellett igazolniuk magukat, ezért nincs bizonyíték arra az - egyébként teljesen valószínűsíthető - feltételezésre, hogy ezeken a járatokon valóban utazott a hölgy.

Egy nappal e felfedezés után - december 8.-án - a nyomozásba - a legmélyebb titokban - bekapcsolódott az Overvåkningspolitiet, a norvég nemzetbiztonsági részleg. A mai napig nem hozták nyilvánosságra, hogy az Overvåkningspolitiet milyen mélységig vett részt a nyomozásban.
Egyes értesülések szerint a nyomozást valójában felülről állították le, s annak ellenére, hogy a derék bergeni rendőrök igencsak alaposan szerettek volna utánajárni az esetnek, kaptak egy telefont a megfelelő helyről, hogy a kelleténél jobban ne mártogassák szaglószervüket az ügybe.

Nagyon kevesen vannak ma már életben azok közül a szakértők közül, akik még részt vettek az Isdal-eset felderítésében. A - ma már 80 év felé járó - Sigbjørn Wathne ezek egyike, aki így mesélt a helyzetről:

"Hatalmas erőforrásokat fektettek az ügy felderítésébe. A bergeni rendőrségen kívül bekapcsolódott a nyomozásba a Kripos és a helyi rendőri szervek egész Európában. Sok más nyomozó kollégámhoz hasonlóan én is arra a következtetésre jutottam, hogy a hölgy nyilvánvalóan menekült valaki vagy valami elől, és ezért akarta eltitkolni, hogy valójában kicsoda. Az eset hatalmas rejtély."

Mindez számos feltételezésre, elméletre, sőt összeesküvés-elméletre adott alapot.

Egyesek szerint az isdal-i hölgy egy nemzetközi bűnszövetkezet tagja volt.
Egy másik feltételezés szerint kém lehetett, akit a saját szervezete - vagy talán egy ismeretlen ellenség - likvidált.

A harmadik elképzelés: a hölgy tényleg csak azért utazott Északra, hogy itt vessen véget az életének, és az összes rejtélyt, amely a személyét körülvette, ő maga generálta.

Akármi is a valóság, mindenesetre feltételezhető: komoly háttérszervezet állhatott a hölgy mögött. Hamis útlevelekhez ugyanis nem könnyű hozzájutni, és az Európa-szerte tett utazásokat, szállodai tartózkodásokat is finanszíroznia kellett valakinek vagy valakiknek!

Az ismeretlen nő nyomainak felderítésében a rendőrség legjobb tanúi voltak azon szállodák alkalmazottai, ahol az isdal-i nő megfordult. Ők számos érdekes és hasznos információval szolgáltak!

Több szállodai alkalmazott is azt mesélte: a hölgy határozottan kijelentette a bejelentkezéskor, hogy "egy szép szobát szeretne". Az első dolga volt az ablakhoz menni és körülnézni, majd alaposan körülnézett a szobában is; és többször megtörtént, hogy másik szobába kívánt átköltözni.

Az ablak alól elhúzta az ott található dohányzóasztalt, és a szekrénybe rejtette. Talán több helyre volt szüksége a szobában? - vallotta a rendőrségen az egyik szállodai szobalány.
Egy másik szálloda alkalmazottja arról mesélt: a hölgy kivitte a széket a szobából, amikor éppen nem tartózkodott bent.

A Hotell Neptun éttermében volt felszolgálónő az akkor 21 éves Alvhild Rangnes, akire nagyon mély benyomást tett a külföldi hölgy. 46 évvel később, Rangnes asszony így emlékezett vissza az isdal-i nővel kapcsolatos élményeire:

"Akkoriban nem volt még igazán gyakori, hogy nők egyedül járjanak étterembe. Ha ez mégis megtörtént, a legtöbben elég bizonytalanok voltak, tétováztak kicsit, mielőtt beléptek volna. De ő, ő egyenes háttal jött be, talált magának asztalt és foglalt helyet. Nyilvánvaló volt, hogy ez a nő hozzá volt szokva ahhoz, hogy egyedül utazzon. Inkább üzletasszonynak néztem volna, nem turistának. Emlékszem, odasúgtam a kolléganőmnek: remélem, hogy ha majd ennyi idős leszek, nekem is ilyen stílusom lesz, mint annak a hölgynek."

Alvhild Rangnes soha nem tudta az isdal-i nőt elfelejteni.

"Nem, nagyon mély benyomást tett rám. Magabiztosnak és megközelíthetetlennek tűnt - de egyáltalán nem volt az a típus, aki felvenné a joggingalsót, hogy felmenjen Isdalen-be hegyitúrára."

Egy fiatal szállodai londiner is azt tanúsította: a hölgy nem volt igazán beszélgetős kedvében és furcsa módon nem mosolygott, még akkor sem, amikor nagyvonalú borravalót adott. (Egészen sajátos erre gondolni: 1970-ben nagyvonalúnak számított egy ötkoronás borravaló - ekkoriban, mint megtudhattam, egy kiló étcsokoládé került 16 koronába. - A szerk.) Ez a fiatal alkalmazott is megerősítette: a hölgy rendkívül visszafogott volt, láthatóan egyáltalán nem volt kedve társalogni. Viszont "rendkívül szép hölgy volt, olyan finom arcvonásokkal, amilyeneket korábban csak filmekben és magazinokban láttam. A sminkje is hibátlan volt."

Az általános benyomás szerint nagyon igényes, intelligens nő lehetett ez a hölgy. Az egyik recepciós arra figyelt fel, hogy a legtöbb vendég nem tölti ki ennyire szépen, pontosan a bejelentőlapot; a pincérnek viszont az tűnt fel, hogy a hölgynek nagyon kifinomult ízlése volt a borfajták tekintetében. Akik pedig a folyosón vagy a szálloda előterében dohányozni látták a hölgyet, azoknak szemet szúrt: ilyen drága, hosszú cigarettát ekkoriban nem is lehetett kapni Norvégiában!

A szálloda személyzetében az a benyomás alakult ki: a hölgy talán gyászolhatott, mert mindig fekete vagy sötét színű ruhákat viselt, és soha nem látták mosolyogni. A szálloda éttermében is leginkább egyedül volt, és olvasott.
A gyenge angolságot mindenki megemlítette, aki kapcsolatba került a nővel, valamint azt is: németül folyékonyan beszélt. Egy tanú hallotta, amint a hölgy telefonon beszél valakivel németül; a társalgásból ennek a tanúnak annyit sikerült elcsípnie, hogy a hölgy a következő szavakkal tette le a telefont: "Ja, ich komme bald" (Igen, megyek hamarosan).

Az egyik szálloda recepciósa minden egyes napon látta, hogy a hölgy elhagyja a szállodát. Továbbra sincs senkinek fogalma arról, hogy mit csinált a városban.

A bergeni szálloda alkalmazottai egészen sajátos dolgokról tájékoztatták a rendőröket.
A takarítónők azt állították: a hölgy lábbelije sokszor rendkívül szennyezett volt. Pontosabban: annyira szennyezett, hogy még a bergeni időjárási viszonyokhoz szokott személyzet sem értette: hol járhatott ez a nő? Legalább egy kirándulást biztosan tett a környéki hegyekben - olvasható a kihallgatási jegyzőkönyvben.
Az egyik szobalány arról számolt be: amikor meg akarta igazítani az ágyat, a hölgy hevesen tiltakozott, és mondta, hogy majd megcsinálja ő.
A hölgy nagyon nyugtalannak tűnt. Az idő nagy részét a szobájában töltötte, a reggelit is a szobájába kérte - és feltűnő volt, hogy hosszas tűnődés után nyitott ajtót még a szobapincérnek is. A kávét sokszor érintetlenül hagyta.

A szobában érezhető erős, fűszeres parfümillatról több szállodai alkalmazott is említést tett.

A Hordaheimen akkori recepciósa, aki az egyik utolsó lehetett, aki az isdal-i nőt életben látta - és ő rendelte neki a taxit -, így emlékezett vissza: "Még most is magam előtt látom. Nagyon finom hölgy volt. Stílusos és elegáns."
Ez a recepciós azt gondolta, a nő a vasútállomásra megy. A nyomok itt tűntek el a hölgy után; semmi nem biztos, mi történt vele azután, hogy a bőröndjeit a csomagmegőrzőbe helyezte.

Egy - anonimitást kérő - tanú, aki valószínűleg az utolsó volt, aki az isdal-i nőt életben látta, 26 éves volt a történtek idején, és éppen egy hegyitúráról jött lefelé, amikor találkozott az ismeretlen nővel.

"Nagyon nyugtalannak tűnt. Az a benyomásom támadt, hogy a nő menekül. Amikor találkoztunk, olyan érzésem volt, mintha segítséget próbálna kérni, de végül nem szólt semmit, amikor elhaladt mellettem. Az is feltűnt, hogy egyáltalán nem hegyitúrához volt öltözve - inkább úgy, mintha utazásra készen állt volna, hogy elhagyja a várost. A nyomában két középkorú férfit láttam, hosszú ballonkabátokban. Ránézésre kelet-, vagy dél-európaiaknak tűntek."

(Egy norvég tanú számára valószínűleg éppen olyan nehézséget okozhat annak meghatározása, hogy egy külföldi pontosan melyik országból jöhetett, ahogyan Kelet-Európában egy norvégot jó eséllyel nézhetnek németnek, svédnek vagy akár hollandnak is - A szerk.)

Ez a tanú - évtizedekkel később - azt is elmesélte: amikor olvasta a lakossági felhívást, önként jelentkezett a rendőrségen. Miután a beszámolóját jegyzőkönyvbe vették, azt a tanácsot kapta a rendőröktől: jobb, ha megpróbál elfelejteni mindent, amit aznap látott; úgymond, az ügy valószínűleg soha nem kerül megoldásra.

Több tipp is érkezett, amelyeknek a rendőrök nem jártak utána.
Egy bejelentés szerint a hölgy meglátogatta az egyik tanú - német etnikumú - szomszédját, és hosszasan társalogtak németül.
Egy másik, ellenőrizetlen bejelentés szerint, amikor a hölgy gépe leszállt Trondheimben, az egyik KGB-főnök tíz percen belül megjelent a værnesi reptéren.

  1. december 21.-én több, a nyomozás szempontjából érdekes és fontos eredmény is megérkezett -. Az eredmények:

- a norvég államvasutak stavangeri jegyirodájában előkerült egy számla, amely azt bizonyította: az isdal-i nő, amikor legutóbb az országban járt, vonattal hagyta el Norvégiát, és Baselbe utazott.
- A Kripos bűnügyi technikusainak sikerült egy egészen apró benzinnyomot kimutatni a helyszínen talált maradványokból. Ez magyarázatot adott az égés eredetére - bár a - boncoláskor is jelen lévő Tormod Bønes egy későbbi riportban így nyilatkozott:

"Akkor sem, és most sem vagyok biztos abban, mi történt valójában a helyszínen és az égés hogyan terjedt."

Másnap, 22.-én, a rendőrség sajtótájékoztatót tartott.
Ebben az ismeretlen nő halálának okaként az öngyilkosságot jelölték meg, és határozottan elutasították a - helyi lapokban sok helyütt megírt - feltételezéseket és pletykákat a hölgy esetleges nemzetközi spion mivoltáról. Az akkori bergeni rendőrkapitány, Asbjørn Bryhn magyarázata szerint a hölgy minden bizonnyal elmebeteg volt; talán üldözési mániában szenvedett.

A magyarázat azonban nem elégítette ki - és a mai napig sem elégíti ki - sem a közvéleményt, sem az üggyel korábban foglalkozó nyomozókat. Az ügy felkutatásában részt vevő, ma már nyugalmazott nemzetbiztonsági tisztek egybehangzóan azt nyilatkozzák, ha az isdal-i esetről kérdezik őket: legnagyobb sajnálatukra, az esetet nem kommentálhatják, sőt még azt sem kommentálhatják, hogy miért nem kom... nyilatkozhatnak az ügyről.

Knut Haavik bűnügyi újságíró vélekedése szerint - "személy szerint teljesen biztos vagyok abban, hogy ez gyilkosság volt. A nőnek különféle identitásai voltak, kódokkal operált, parókákat használt, az egyik városból a másikba utazott, és néhány nap után minden szállodából kiköltözött. Ez éppen az, amit a rendőrök szoktak konspiratív viselkedésnek nevezni".

1971 február ötödikén eltemették a nőt, méghozzá cinkkel futtatott koporsóban, annak érdekében, hogy ne korhadjon el, és így később az esetleges további vizsgálatokat lehetséges legyen majd elvégezni - illetve, az esetlegesen jelentkező hozzátartozók majd azonosíthassák a holttestet. (Ez egyébként máig sem történt meg: a nő semmilyen körözési listán nem szerepel; senkit nem jelentettek be eltűntként, aki a személyleírásának megfelelt volna, sem nem jelentkezett egyetlen hozzátartozója sem.)

A Møllendal temető kápolnájában a búcsúztatón csak a rendőrség munkatársai voltak jelen - még a koporsót is rendőrök vitték ki a templomból; a gyászbeszédet a helyi katolikus pap tartotta (mivel a rendőrség ebben az időpontban még úgy gondolta, hogy a nő francia lehetett). A szertartásról készültek képek, azzal a gondolattal, hogy az esetlegesen jelentkező hozzátartozóknak majd később megmutathassák.

A sír a mai napig jeltelen (az alábbi képen: a sírhely a temetés napján és ma).
A mai napig nem tudni, ki volt ez a hölgy és miért kellett meghalnia.

A jelenleg is folyó fogászati, molekuláris genetikai és izotóp-vizsgálatok biztató eredményeket adnak. Nézhettek képeket az alsó állkapocsról és a fogpótlásokról, tömésekről, ha szeretnétek. Ezt sem tettem ki a főoldalra, mert hátha akadnak olvasók, akik számára ez visszatetsző látvány.
Annyit már biztosra mondanak a szakértők, hogy a hölgy valószínűleg Dél-Németországban, vagy Észak-Olaszországban születhetett, ám gyaníthatóan egy másik országban nőhetett fel, az oxigén-és stroncium-izotópok alapján valószínűleg az egyik Benelux-államban.
Ezt a feltételezést tovább erősítik a mai írásszakértői vizsgálatok. A hölgy kézírása arra utal, hogy francia nyelvterületen járhatott általános iskolába - az írássémája mindenesetre az 1940-es évek végi francia sablonnak volt megfeleltethető.
A legoptimistább becslések szerint ez az év, amikor ezeket a sorokat írom - 2017 - a legutolsó, amikor a sírhely jeltelen és névtelen.

Az ügy 1995-ben elévült: ha esetleg ki is derítenék, kik felelnek az isdal-i nő haláláért, és az illetők még életben lennének, vallomásukat már csak jegyzőkönyvbe lehetne venni. Eljárást már nem lehetne indítani a tettesek ellen.

Az isdal-i nő rejtélye

09 Jun 2017 / Ravnengel

A következőkben elmesélek Nektek majdnem mindent, amit csak tudok a legnagyobb rejtélyről, amellyel a bergeni rendőrség valaha is foglalkozni kényszerült. Az ügy már több, mint 46 éve felderítetlen és találgatásokra ad alkalmat.

Ez a látvány nem gyerekeknek való

1970 november 29.-én, kora délután egy édesapa a kislányaival kirándulni indult a festői Isdalen-be - ez a szép, zordon romantikájú kirándulóhely néhány kilométerre esik Bergen városközpontjától.
Délután negyed kettő körül érkeztek a Svartediket nevű természetes vízlelőhely körül elhaladó turistaösvényre. Az egyik kislány letért a kijelölt túraösvényről, és megpróbált felmászni a hegyoldalt borító köveken, amikor valami rettenetes dolgot talált egy természetes sziklacsoport közepén: egy halott nő összeégett testét.
A helyzet rémisztő volt. A gyilkos talán még most is a közelben ólálkodik? - gondolta az édesapa; gyermekeivel hanyatt-homlok igyekezett a rendőrségre.

A rendőrök délután kettőkor már meg is érkeztek (rekordteljesítménynek számíthat ez, ha mai ésszel belegondolunk, hogy a mobiltelefon előtti időkben milyen nehézkes volt ez), biztosították a helyszínt és nekifogtak a vizsgálatnak.

Ma már csak egyetlen személy van életben azok közül, akik ezen a napon jelen voltak a helyszíni szemlén. Carl Halvor Aas 31 éves volt a történtek idején, és jogászként állt alkalmazásban a bergeni rendőrkapitányságon. Így idézte fel a baljós nap történéseit:
"Emlékszem, hogy helyenként gyalogoltunk, helyenként pedig szó szerint másztunk felfelé a hegyoldalon. Eközben azon töprengtem, hová is megyünk, mert egyáltalán nem egy kellemes, könnyű kis erdei séta volt ez. AA szag volt az első, ami mellbe vágott bennünket, amint a helyszínre érkeztünk. Nem volt valami szép látvány. A kérdés az volt: a nő közel lépett egy tábortűzhöz, aztán hirtelen hátrazuhant, vagy egyéb körülmények között égett meg?"

(Ha akarjátok, megnézhetitek a helyszínelés során készült képet a holttestről, de csak ha tényleg biztosak vagytok benne! A linkre kattintva még egy figyelmeztető oldal következik, részletes leírással arról, mit várhattok, és itt találhatjátok a linket a képhez.)

A holttest környezetében, a novemberi ködben és nyirkosságban, a szakértők összegyűjtötték a nő fellelhető használati tárgyait (a képen jobbra). Ruhamaradványok, egy esernyő, sál, egy fél üveg Klosterlikør, egy elégetett útlevél maradványai, két megolvadt műanyag flakon és sok más maradvány.
A nyomozásnak már ebben a korai fázisában is feltűnt a rendőröknek, hogy az ismeretlen nő identitását nagyon alaposan megpróbálták elrejteni.
Az épen maradt ruhadarabokból valaki gondosan kivágta a címkéket; még a két műanyag flakonról is hiányzott a címke; az elégetett útlevél pedig mindennél jobban bizonyította: valakinek nagyon fontos lehetett, hogy semmiképpen ne derüljön ki, ki is volt ez a nő.
A bűnügyi technikusok a holttest fellelése utáni napon folytatták a munkát - ez azt jelentette, hogy a rendőrök egész éjszakán át őrizték a halott nőt a helyszínen, felügyelve arra, hogy a nyomokat ne károsítsa semmi.

Nem egyszerű feladat

Másnap - tehát november 30.-án - a bűnügyi technikusok munkájának végeztével, a holttestet elszállították a Haukeland kórház Gades Institutt nevű intézményébe, ahol a boncolást Jan Christian Giertsen egyetemi docens elvégezte.
A nyomozásnak ebben a pillanatában már egyértelmű volt: az eset megoldása nem lesz valami egyszerű. Egy fiatal nő, akiről senki nem tudja, ki lehet, gyanús körülmények között elhalálozik - ez egyáltalán nem egy megszokott bűneset. A bergeni rendőrség tehát erősítést kért az oslói Kriminalpolitisentralet-től; a boncolás végeztével nyilvánvalóvá vált, hogy az ügy nemzetközi fajsúlyú.

December elsején - tehát két nappal a holttest fellelése után - a rendőrség belső használatú közlönyében, a Polititidende-ben közzétették a halott nő személyleírását. (A képen balra egy rekonstrukció arról, hogyan nézhetett ki életében a hölgy.) Az első beszámoló szerint egy 25...30 év körüli, 164 cm magas, sötétbarna hajú, karcsú, de szépen fejlett testalkatú, erős csípőjű nő a halott, kicsi, kerek arccal, sötétbarna szemekkel, apró fülekkel - arany filigrán fülbevalót viselt -, két első metszőfoga között kifejezett hézaggal. Több gyökérkezelt foga is van, a hiányzó fogakat egy - részben porcelán, részben arany - korona és egy arany híd pótolja.
Ruházatának minden egyes darabja legalább részben - vagy teljesen - elégett. A test is számottevően roncsolódott az égés következtében. Amennyit rekonstruálni tudtak a maradványok alapján: sötétkék kötött kabát, fekete nadrág, nagy kék-zöld kockás sál, félmagas szárú kék gumicsizma fehér szélekkel. Egy kék női esernyőt és egy Solo márkájú acél karórát is találtak nála.

A második vizsgálat pontosította ezeket az adatokat: az ismeretlen nő kora inkább 30 és 40 év közöttire tehető. A haja - noha nagyrészt leégett - sötétbarna, majdnem fekete színű lehetett eredetileg, sötétkék alapon világos mintás szalaggal lófarokba kötve. Ruházata: sötétkék orkánkabát övvel, barna műszőrme sapka, kék pulóver, kék mintás sportharisnyanadrág, fekete vastag gyapjúharisnya, fekete nadrág.
A gyökérkezelések technikája és a fogpótlások kialakítása Nyugat-és Észak-Európában szokatlannak tetszett: Gisle Bang fogorvos szakértő véleménye szerint ilyen típusú hidak és koronák Kelet-és Dél-Európában, továbbá Latin-Amerikában gyakoriak. (Ez a fogorvos egyébként egész életében szenvedélyesen foglalkozott az üggyel, minden külföldi szaklapban közzétette az anyagot, számos külföldi kollégájával konzultált, abban a reményben, hogy közelebb jut a megoldáshoz. Ez a reménye nem teljesült: 2011-ben bekövetkezett halálakor még mindig nem derült fény arra: valójában hol kezelték ennek a hölgynek fogsorát.)

A boncolás során arra is fény derült: a nő soha nem szült gyermeket, megszakított terhessége sem volt.

A személyleírás nem illett egyetlen eltűnt és/vagy körözött személyre sem.
Az ujjlenyomatokat elküldik a Kripos-nak - a norvég bűnügyi rendőrségnek -, de nem egyeznek semmilyen ismert, körözés alatt álló - vagy a törvénnyel korábban összeütközésbe került - személy ujjlenyomataival.

Gyorsan meglesz az áttörés?

Három nappal a holttest előkerülése után úgy tűnt, megvan a nagy áttörés, amely az ügy megoldását jelentheti.
A bergeni vasútállomás csomagmegőrzőjében rátaláltak két nagy bőröndre - az egyik sötétbarna, a másik középbarna színű, feltételezhetően német gyártmányú -, amelyeket 23.-án helyeztek be; a megőrzés díja 29.-én járt le, de senki sem jelentkezett a bőröndökért.
A bőröndök egyikében találtak egy napszemüveget, amelyen kincset érő ujjlenyomatot fedeztek fel, amely megegyezett a halott nőtől vett ujjlenyomattal!
Ma már csak nagyon kevesen élnek azok közül, akik részt vettek annak idején a nyomozásban - egyikük Tormod Bønes, aki ekkor volt pályakezdő bűnügyi technikus. Visszaemlékezései szerint a rendőrségen emelkedett volt a hangulat, ő maga - fiatal technikusként - nagyon meglepődött azon, hogyan bántak a rendőrök az előkerült bizonyítékkal. Mindenki a magáénak szerette volna tudni a dicsőséget, hogy elsőként talál rá a rejtély kulcsát jelentő bizonyítékra.

Az öröm azonban nagyon hamar alábbhagyott: a bőröndök tartalmának vizsgálata, ahelyett, hogy megoldást hozott volna, csak még több rejtélyt vetett fel.

Valaki ugyanis a bőröndben található ruhákból is éppen olyan gondosan kivágta a címkéket, mint ahogyan a holttesten talált ruhákból is.
Még a fésűről és a hajkeféről is eltávolították a gyártási jelet, csakúgy, mint az összes kozmetikai cikkről (kivéve a Jacques Esteral parfümöt) és receptre felírt gyógyszerről.

A nesszeszerben a következő tárgyakat találták:

- 50 g Bentnovat 0.1% (ekcéma és psoriasis elleni kenőcs) - az orvos és a páciens nevét is eltávolították a címkéről, az viszont rajta maradt, hogy a bergeni Svaneapoteket-ban adták ki a kenőcsöt, 1970. március 31.-én.
- Tonopan, recept nélkül kapható fájdalomcsillapító
- Vatta

A bőröndben talált ruhák egyáltalán nem az akkori norvég ízlést követték, ilyen holmikat ekkoriban nem is lehetett Norvégiában kapni - ez megerősítette a gyanút, hogy a halott nő külföldi állampolgár. A divathoz értők szerint valószínűbbnek tűnt, hogy a hölgy a korabeli olasz módi szerint öltözködött. Érdekes, hogy a bőröndben megtalálták a Dagbladet 1970. november 21.-iki számát, kihajtva egy, a római Montessori-iskoláról szóló cikknél!
Svájci gyártmányú velúrcipőt (eltávolított márkajelzéssel) és Salamander márkájú edzőcipőt találtak a bőröndben.

Több parókát és dioptria nélküli szemüveget is felfedeztek a bőröndökben - az ismeretlen nő tehát nemcsak az identitását igyekezett minden lehetséges eszközzel elrejteni, hanem a külseje elváltoztatására alkalmas eszközökkel is felszerelkezett!
A nagyobbik bőrönd titkos zsebében 500 német márka volt elrejtve, továbbá 130 norvég korona (hja kérem, akkoriban ez még pénz volt! Ma már legfeljebb egy pizzát rendelhet az ember ennyiért - A szerk.) és néhány belga, illetve francia frank, aprópénzben.

Személyes jellegű tárgyak egyáltalán nem kerültek elő egyik bőröndből sem, csak különféle szállodákból származó apróságok - borítékok, szalvéták, műanyag evőeszközök. Az egyetlen, valóban intimnek tekinthető tárgy egy kis piros könyv volt, fedelén egy szentképpel, amely Szűz Máriát ábrázolta a kis Jézussal.

Gondolom, el tudjátok képzelni a bergeni rendőrök csalódottságát! A bőröndökben semmit nem találtak, ami meghatározta volna a halott nő identitását.

Viszont, a csalódások ellenére is, két jelentéktelennek tűnő, ám mégis sokat érő lelet előkerült:
a.) egy jegyzetblokk, amelynek első oldalára kódolt jeleket írtak, szép, kék tintás írással;
b.) egy nejlontasakot, amely egy stavangeri cipőüzletből származott: "Oscar Rørtvedts Skotøiforretning", hirdette a felirat.

"Látta valaki ezt a hölgyet?"

A rendőrök tehát felkeresték ezt a cipőboltot elsőként, és kikérdezték a személyzetet.
Az üzlet tulajdonosának fia, az akkor 22 éves Rolf Rørtvedt, elmondása szerint jól emlékezett a hölgyre, aki három héttel azelőtt járt az üzletben. Nagyon alaposan körülnézett és hosszasan válogatott, míg végül kiválasztott és megvett egy pár Kjendis márkájú, sötétkék gumicsizmát (ekkoriban nagyjából Norvégia női lakosságának fele ilyet hordott esős időben).
A fiatal Rørtvedt elmondása szerint több oka is volt annak, hogy a hölgyre ennyire jól emlékezett.
Egyértelmű, hogy külföldi volt, nagyon gyenge volt az angoltudása is.
Mindenesetre sok kérdést tett fel; az a fajta vásárló volt, aki sok kérdést tesz fel és megköveteli magának a figyelmet.

A személyleírás abszolút illett arra, akit a rendőrség keresett. "Kifejezetten helyes, nőies alakú hölgy volt, hosszú sötétbarna hajjal, szép, kifejezésteli sötét szemekkel, formás lábakkal" - erősítette meg a fiatal Rørtvedt.

Egy sajátos részlet, amelyre felfigyelt: a hölgy közvetlen közelében érezhető furcsa szag.

Erről a furcsa szagról több tanú is említést tett a kihallgatások során, és ennek mibenléte csak évekkel később került tisztázásra.

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján Norvégiában gyakorlatilag ismeretlen volt a fokhagyma! (Ezt tanúsíthatom: a hétvégi házból elkunyeráltam Kedvesem megboldogult nagymamájának szakácskönyvét, és ebben egyetlenegy receptet sem találtam, amelyben fokhagyma szerepelt volna - A szerk.)

A tanúk, akik erről a sajátos részletről említést tettek, csak később kapcsoltak, amikor már errefelé is lehetett kapni fokhagymát és gyakorlatilag mindenki napi rendszerességgel használta az ételekhez. Ekkor villant be - tehát évekkel a kihallgatások után - az összefüggés:
"Hopplá, EZ volt az a sajátos szag, amelyet az idegen hölgy közelében lehetett érezni!"
Az isdal-i nő nyilván olyan országban élhetett, ahol a fokhagyma fogyasztása mindennapos volt, és a norvégok, akik nem voltak hozzászokva ehhez, felfigyeltek a szagra.

Fokhagymaszagtól függetlenül, a személyleírás abszolút stimmelt.
A gumicsizma is - éppen egy ilyen színű és ilyen gyártmányú gumicsizma maradványait találták meg a holttesten, mint amilyet néhány héttel ezelőtt ebben az üzletben eladtak!

A rendőrök ezután sorra járták a város szállodáit, és az alkalmazottakat faggatták: volt-e olyan vendégük, aki erre a hölgyre emlékeztetett?

Nem kellett messzire menniük: a kérdéses cipőbolttól csak kőhajításnyira lévő Hotell St. Svithun személyzete határozottan emlékezett egy ilyen vendégre. A bejelentőlapját is meg tudták mutatni a rendőröknek.
A személyleírásra is bólogattak: "sötét hajú, sötétbarna szemű nő, aranysárgás bőrszínnel, telt csípővel, anélkül, hogy túlsúlyos lett volna, és feltűnően tört angolsággal értette meg magát".
A bejelentőlapot Finella Lorck néven töltötte ki, és belga állampolgárnak vallotta magát.

A takarító személyzet egyik tagja azt vallotta: látta a hölgyet egy ilyen gumicsizmában.
Ezzel gyakorlatilag biztosra lehetett venni, hogy a St. Svithun vendége ugyanaz a nő volt, akit a Svartediket feletti hegyoldalon megtaláltak holtan.

Éppen ezen a napon, december ötödikén érkeztek meg a toxikológiai eredmények is, amelyek a halál valószínűsíthető okát mutatták: Fenemal-túladagolás és füstmérgezés kombinációja.
A halott nő vérében találtak egy bizonyos mennyiségű alkoholt, valamint négy milligram Fenemalt (ez egy fenobarbitol hatóanyagú altató, máig ezen a néven hozzák forgalomba több országban - többek között Norvégiában - is). Ez a kombináció még nem halálos, de jó eséllyel vezet öntudatvesztéshez.
A tüdőben füstöt találtak, a gyomorban pedig 12 további Fenemal tablettát, amelyek a halál beálltakor még nem oldódtak fel, és egy "kis felhőnyi" feltételezhetően másfajta barbiturátot is észleltek.

A haláleset tehát rekonstruálható így: a nő beszedett egy csomó Fenemalt - a halála előtti órákban több alkalommal, több adagban -, ráivott még némi alkoholt (mindezt valószínűvé teszi, hogy a holttest körül találtak szétszóródott, rózsaszínű tablettákat, és egy félig kiürült likőrös üveget), és ebben az állapotban zuhant rá a tűzre. Minden jel szerint nem volt magánál, amikor a szén-monoxid végzett vele. A testen látható súlyos égésnyomok járulékos sérülések, valószínűleg a halál bekövetkezte után keletkeztek.

Tény, hogy ez meglehetősen csúnya módja az öngyilkosságnak, de végül is elképzelhető, hogy a hölgy annyira súlyosan megunta az életét, hogy így végzett magával, nem igaz?
A nyomozásnak ebben a fázisában a rendőrök még nem zárták ki annak esélyét: a hölgy annyira biztosra akart menni, hogy ezért titkolta el a kilétét mindenki előtt - nehogy bárki is rájöjjön, hogy tulajdonképpen meghalni utazott Észak-Európába.

Az öngyilkosság valószínűségét továbbá a nullával tette egyenlővé, hogy a holttesten egyetlenegy külsérelmi nyomot találtak: a nyakán egy zúzódást, amely származhatott egy karateütéstől.

A bergeni rendőrségnek tehát - elméletileg - nem lett volna más dolga ezután, mint informálni a belga hatóságokat az esetről. A hozzátartozók értesítése és a holttest kiadatása már a brüsszeli kollégák feladata lesz, és ezzel az ügyet lezártnak tekinthetik.

Azonban... ismeritek azt az - informatikus körökben már közhelyszámba menő - idétlen viccet, amely valójában nem is vicc, hanem a keserű valóság?
"Mi a különbség az elmélet és a gyakorlat között?"
"Elméletileg semmi..."

Nos, ez a vicc a rendőrök munkáját tekintve éppen ilyen helytálló. A továbbiakban azt is el fogom mesélni, mi történt ahelyett, hogy Finella Lorck belga állampolgár holttestét hazaszállították volna! Katt ide a folytatáshoz.



begin ... prev 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 next ... end

Figyelmeztetés

Az itt olvasható tartalmak a nyugalom megzavarására kifejezetten alkalmasak.
13 éven aluliaknak ezért egyáltalán nem ajánlott, 16 éven aluliaknak pedig csak nagykorú felügyelete mellett javasolt a Krimiblog olvasása!

Nézd meg ezt is!

Kategóriák

Köszönettel

DebianGIMPInspiration GalleryDaFontMonstra

Kontakt

ravnengel ætt yahoo dott no