Krimiblog

William Charles Morva, a közveszélyes őrült

09 Jul 2017 / Ravnengel

Általában olyan eseteket szoktam hozni Nektek ide a krimiblogra, amelyek valamilyen szempontból különlegesek. A most leírt esetre tehát elvileg joggal fanyaloghatnátok: "mi van, má egy átlagos rablás és hatósági közeg sérelmére elkövetett emberölés is felkerülhet?"
Ez teljes mértékben így igaz.
Az esetet az teszi sajátossá, hogy elkövetője súlyosan elmekárosodott volt -ennek ellenére nemhogy büntetőjogilag felelősségre vonhatónak minősítették, hanem halálra is ítélték és ki is végezték Virginia államban.
Bár a blog célja az olvasók kíváncsiságának kielégítése, valamint az, hogy gondolkodásra késztessek mindenkit - nem pedig az állásfoglalás és a személyes véleményem propagálása -, ezúttal mégsem tudom megállni, hogy ne írjam meg ezt az esetet, azt alátámasztandó: a halálbüntetés egy értelmetlen, ostoba dolog. Egy súlyosan elmekárosodott bűnelkövető esetében pedig még inkább értelmetlen és célt tévesztett.
Ez tehát egy kivételes blogposzt: szubjektívebb, mint amilyen posztokat a Krimiblogon általában várhattok tőlem. A "Bűnösök, vagy betegek?" és az "Igazság(?)szolgáltatás(?)" kategóriába is maradéktalanul beleillik.

William Charles Morva.


Virginia állam kivégezte 2017. július hatodikán.

Nagy zsibbadás, mondhatják sokan. Ő sem kegyelmezett az áldozatainak. "MEGÉRDEMELTE!" - diadalmaskodnak a halálbüntetés proponensei. "Szolgálatban lévő hatósági közeg sérelmére elkövetett emberölésért a delikvenst halálra lehet ítélni az USA azon államaiban, amelyekben még van halálbüntetés" - idézhetik a jogszabályokat a törvény betűjének fanatikusai.
Ezt a szerencsétlen, elmebeteg embert a törvény betűje ölte meg, holott ha idejében orvosi segítséget kap, akkor nem is követett volna el életellenes bűncselekményeket, amelyekért halálra ítélték.

Nem kezdek bele annak részletezésébe: egy halálos ítélet nemcsak magát az elítéltet bünteti, hanem annak hozzátartozóit elsősorban - mindenki, még a legelvetemültebb és legszívtelenebb bűnöző is valakinek a gyereke, unokája, testvére, osztálytársa és így tovább -, és a büntetésvégrehajtó személyzetet is súlyos lelki megterhelésnek teszi ki egy-egy halálos ítélet végrehajtása.

Ebben az esetben az érdemli a legtöbb figyelmet: Will Morva már azelőtt sem volt normális, hogy börtönbe került volna. A bűncselekményét - amelyért végül a halálos ítéletet kimondták rá - 2006 augusztusában követte el, amikor már egy éve volt előzetes letartóztatásban, egy balul sikerült rablási kísérlet miatti tárgyalására várva.

Szeretném elkerülni a félreértéseket: igen csekély rokonszenvet érzek Morva úr irányában. Valamilyen ok folytán egész egyszerűen antipatikus a számomra (talán azért, mert az arcvonásai kifejezett hasonlóságot mutattak egy másik, meglehetősen közismert bűnöző arcvonásaival? Nem tudom); de személyes rokonszenvtől vagy ellenszenvtől függetlenül, azt gondolom, hogy komplett őrült volt, s mint ilyet: erőszakos bűncselekményeiért sem lett volna szabad felelősségre vonni. Ezért vagyok rendkívül felindult és felháborodott, egészen azóta, hogy megtudtam: McAuliffe kormányzó elutasította a kegyelmi kérvényt. Amikor pedig olvastam a neten, hogy az ítéletet végrehajtották, annyira zaklatottá váltam, hogy valamit muszáj volt kezdenem a felindultságommal. Ennek eredménye a blogposzt, amelyet most olvashattok.

A kis Will - a barátságos fiú

A családtagok, a gyerekkori barátok, ismerősök egybehangzóan arról számolnak be: Will egy barátságos, társaságkedvelő gyermek volt, kifejezett szociális érzékenységgel és együttérzéssel az elnyomottak iránt.
Mindenkit a barátjának tekintett, és képes volt megértést tanúsítani akár egy szitakötő iránt is: a vízbe esett rovart kimentette, megszárogatta a szárnyait, hogy a szitakötő elrepülhessen.
Még a gyalázatosan pocsékul gitározó testvérét is biztatta, hogy "nem, nem rossz, amit csinálsz, jó lesz ez!"
Mélységes empátiát tanúsított a kisebbségek, főként az indián őslakosok irányában - ezt középiskolás korában kifejezésre juttatta azáltal, hogy kampányt szervezett, mivel az iskola emblémájaként szereplő indián figurát diszkriminatívnak találta.

(Nagyon szubjektív véleményem szerint, már ekkor is voltak jelek, amelyek előrevetíthették: ez a srác valamiért nem teljesen százas! Ha tehetitek, végignézhetitek a róla szóló videót itt; találhattok benne egy snittet erről a középiskolás kampányról is. Nektek is feltűnik, hogy furcsán elváltozott az arckifejezése és a tekintete, amikor a mondandójában az "... és ez nekem nem tetszik" részhez ért? - A szerk.)
Néhány osztálytársa, akikkel haveri viszonyban volt, a visszaemlékezéseikben azt idézték fel: Will kapcsolata az apjával, enyhén szólva sem volt felhőtlen. Apuka egyébként disszidens volt, az anyai ági rokonságban pedig előfordult skizofrénia. Egyáltalán nem értem, hogy ezek a tények miért nem számítottak enyhítő körülménynek.

Valami nincs rendben

A problémák a középiskola utolsó évében kezdtek el felszínre kerülni. Végzős korában, röviddel az érettségi előtt, Will Morva összebalhézott a matektanárral, kirohant az óráról, és soha többé nem ment vissza. Az iskolát tehát be sem fejezte.
Ennek ellenére, közismert figura volt a helyi egyetem kávézóiban. A korábbi "laza", barátságos attitűdjét folytatva, mindenkivel leállt beszélgetni, és gyakorlatilag mindenki ismerte.

Lassanként azonban egyre furcsább és furcsább lett. Télen is lenge öltözékben járt, és egy idő után mindenhol mezítláb jelent meg, amiért is egyszerűen csak "a mezítlábas Will" néven vált közismertté. Képes volt órákon át kotlani egyetlen kávé felett, miközben az alkalmi ismerősöknek hosszasan kifejtette szociális és politikai nézeteit, valamint idealisztikus ötleteit az indián őslakosok megmentésére (annak ellenére, hogy az általa említett őslakosok nem álltak konfliktusban ). Azok, akik az ilyen szónoklatait hallgatták, később azt vallották tanúként: Will figyelemreméltó lexikális ismeretekkel rendelkezett, de mintha nem ezen a világon élt volna.

A mezítláb közlekedést azzal indokolta: túlélési gyakorlatokat folytat a vadonban.

Ez a srác enyhén szólva bogaras!

Will Morva aggasztó gyomorpanaszokról számolt be, és annak érdekében, hogy ezt kezelje, egészen bizarr diétákat kezdett el követni. Egy időszakban szinte kizárólag nyers - vagy majdnem nyers - húst és rengeteg tejterméket - főként sajtot - fogyasztott, egy másik periódusban viszont fenyőmagvakon és dióféléken élt. Meggyőződése szerint ezek az étrendek voltak szükségesek a gyomorpanaszai kordában tartásához. Amikor orvoshoz fordult, megkapta ugyan az irritábilis bélszindróma diagnózisát, de az orvos vélekedése szerint Morva panaszainak egy része egyszerűen nonszensz volt. Az ismerősök is azt állították: Morva soha nem tűnt úgy, mintha bármi probléma is volna az egészségével.

Szabályszerű téveszmék is kialakultak nála.
Amikor a nővére férjhez ment, a család többi tagja pedig visszaköltözött Richmondba, Will a blacksburg-i családi házban maradt, egyedül. Hamarosan kifejezésre juttatta azzal kapcsolatos aggályait: a ház ellenséges vele szemben. A penész és az egyéb méreganyagok a házban, egyszerűen megölik őt - állította, holott az ismerősei semmiféle jelét nem látták a házban sem penésznek, sem más veszélyes anyagnak.

Az ezt követő években gyakorlatilag csavargóként élt, egyik napról a másikra, egyik helyről a másikra: általában a barátainál "csövezett". Állást találnia, azt megtartania soha nem tudott, mert a kényszerbetegsége, az állítólagos szomatikus panaszai miatt olyan bizarr igényei voltak - a személyes higiéniáját és az egészségét illetően -, amelyeket egyetlen munkaadó sem tolerált sokáig.

Ez már több, mint "bogarasság"....

A - minden valószínűség szerint képzelt - gyomorbetegséggel parallel, Morva viselkedése egyre furcsábbá vált. A barátok, ismerősök felfigyeltek arra, hogy Will bizonyos kérdésekben rendkívül merev és rigid hozzáállást tanúsított; a nézetei sok szempontból rugalmatlanok, irracionálisak és szokatlanok voltak; kétirányú párbeszédet egyre nehezebb volt folytatni vele.
Édesanyjának és közelebbi barátainak bizalmasan elárulta: olyan képességei vannak, amelyekkel mások nem rendelkeznek; olyan titkos tudással bír, amilyennel senki más - bár ezen képességek forrásáról ő maga sem tudott magyarázatot adni; és hogy kiválasztott lett arra, hogy a világot megmentse. Meggyőződése szerint az a küldetése, hogy az őslakosokat megmentse, és hogy megoltalmazza az ártatlanokat a világban ténykedő romboló erőktől. Egy közeli barátjának arról számolt be: úgy érzi, hogy valamilyen felsőbbrendű entitás szólította; mintha egy vallási elhivatottság volna mindez.

Gyakran beszélt arról, hogy a nagy küldetés érdekében edzi magát. Családtagjainak és barátainak arról mesélt, hogy heteken keresztül az erdőben élt - vadászott, búvóhelyeket épített és túlélési technikákat gyakorolt. (A valóságban soha nem tűnt el a városból több hétre; rendszeresen látták az egyetem környékén lófrálni.) Lakótársai beszámolója szerint katonai jellegű manővereket is végrehajtott, mintha egy közelgő apokalipszisre készülne.

Egy barátjának azt állította: Dél-Amerikába készül, hogy egy ottani őslakos törzzsel éljen. Annak ellenére, hogy ezt a törzset agresszívként és az idegenekkel szemben barátságtalannak mutatta be, meg volt róla győződve, hogy a törzstagok fel fogják ismerni az arcvonásait, és megmentőjükként fogják üdvözölni. Egy másik alkalommal Alaszkába kívánt menni, hogy az inuitokkal éljen.
Egyszer még azt is állította, hogy többhetes elvonuláson vett részt egy rezervátumban - de senki nem emlékezett olyan időszakra, amikor Morva ilyen hosszú ideig ne tűnt fel volna a virginiai Blacksburg-ben.

Az ismerősök között sokan akadtak, akik Morva "furcsává" válását az édesapja halálával hozták összefüggésbe - amikor Mr. Morva 2004-ben elhunyt, a fiatal Will a temetésen is mezítláb jelent meg, rendkívül hanyag öltözékben -, de az igazság az volt, hogy már 2001-ben is akadtak problémák Will Morva viselkedésével. A rendőrök kitiltották az egyetem területéről, mivel meztelenül találták az egyik női mosdóban. Morva magyarázata az volt: ki kellett mennie a mosdóba.
A rendőrök értesítették Morva édesanyját is, kertelés nélkül tudatva vele: "asszonyom, az ön fia beteg. Segítségre volna szüksége."

2005 nyarára Morva elveszítette a kapcsolatot a legtöbb régi barátjával, ismerősével; akik mégis tartottak vele kontaktot, azok arról számoltak be, hogy Morvának még a korábbiakhoz képest is vad elképzelései, meggyőződései támadtak. Állítása szerint a helyi rendőrök konspiráltak ellene a Bush-kormány adminisztrációjával; meg volt arról győződve, hogy a telefonjait lehallgatják, őt magát pedig állandóan követik.
Az ismeretségi körben tehát mindenki észrevette, hogy Morva beteg, de sem ők, sem a családtagok nem tudtak mit tenni: egy nagykorú embert nem lehet akarata ellenére gyógykezeltetni.

Balul sikerült, kisstílű bűncselekmény kísérlete

2005 augusztusában Morvát letartóztatták egy balul sikerült rablási kísérletért. Ő és feltételezett bűntársai célba vették egy üzlet üvegajtaját - amint az önműködő ajtó nem nyílt ki, a társaság futva távozott a helyszínről. Morva ellen eljárás indult egy sorozat vagyon elleni bűncselekmény kísérlete miatt: ezek mindegyike egyformán sikertelen volt és gyengén megtervezett.
A bűntársai minimális büntetéssel megúszták, illetve szabadon távozhattak. Morva nem.
Már egy éve ült előzetes letartóztatásban, igen rossz körülmények között egy túlzsúfolt börtönben. Annak ellenére, hogy családtagjai figyelmeztették a hatóságokat: Morva pszichésen nem stabil, ki kellene vizsgálni és kezelni kellene - erre nem került sor. Ennek következményeként Morva elmeállapota csak romlott ebben a környezetben, és meggyőződésévé vált: ártatlanul tartóztatták le. Szentül hitte azt is: szomatikus egészsége rohamosan hanyatlik, és éppen azért helyezték a börtönben ilyen rossz körülmények közé, hogy elveszejtsék. Fokozatosan eluralkodott rajta a rettegés, hogy az életére törnek.

Sikertelen rablóból gyilkos és szökevény fegyenc

2006 augusztusában egy sérülésre panaszkodott, és a helyi kórházba szállították. Itt egy börtönőr kíséretében kiment egy napon a mosdóba; amíg a fülkében tartózkodott, leszerelte a fém vécépapír-tartót, és ezzel eszméletlenre verte az őt felügyelő börtönőrt; elvette szolgálati fegyverét, és a kórházból való menekülés közben közvetlen közelről arcon lőtte Derrick McFarland-et, a kórház biztonsági alkalmazottját. McFarland azonnal életét vesztette.

Embervadászat kezdődött; másnap, Eric Suthpin tizedes - a Montgomery megyei rendőrkapitányság alkalmazottja - rátalált Morvára egy helyi sétaúton. Morva azonnal lelőtte a tizedest.
Alig 36 órával a szökés után, Morva visszakerült a börtönbe.
Bevallása szerint azért cselekedett így, hogy a saját életét mentse. A későbbiekben is határozottan állította: az ő helyében bárki ugyanezt tette volna.

A halálos ítélet

Morvát 2008-ban halálra ítélték - a balra található kép az ítélethirdetéskor készült. A bíróság nem rendelte be tanúskodni a családtagokat, ismerősöket, akik felvilágosítást adhattak volna arról: ez az ember olyan mértékben zavart, hogy nem lehetne büntetőjogilag felelősségre vonni.
Csak 2014-ben végeztek pszichiátriai vizsgálatot, amely megállapította: Morva legalább három téveszmével rendelkezik - összeesküvési, szomatikus és grandiózus tévképzetekkel. Emellé szkizotip személyiségzavarban is szenved.
A vizsgálatot végző pszichiáter egyértelműnek tartotta: Morva nem szimulálja az elmebetegséget - mint teszi számos bűnöző, hogy elkerülje a felelősségre vonást -, éppen ellenkezőleg, minden erejével azon van, hogy normálisnak tekintsék.
Ismerősei és családtagjai szerint Morva képes volt értelmesen, összefüggően beszélni számos témáról - csak akkor vált mániákussá és érzelmei akkor uralkodtak el rajta, ha olyasmi került szóba, ami a tévképzeteivel összefüggésben állt.

Az őrület csak súlyosbodik

A rögeszme, mely szerint mindenki ellene konspirált, olyan súlyosságot ért el, hogy a halálsoron eltöltött évek során Morva már nem is volt hajlandó személyes beszélőre menni sem az édesanyjával, sem a jogi képviselőivel. (Ezzel az akciójával egyébként az ügyvédei munkáját is szabotálta, de - elmeállapota miatt - ennek belátására is képtelen volt.)
Egy telefonbeszélgetésben megemlítette édesanyjának: "valaki a halálomat kívánja", valamint "nem tudom, hogy a szervezetem meddig bírja mindezt".

Az eset azért kavart fel mélyen - és ezért tettem félre az objektivitást -, mert egyértelmű, hogy ez az ember egy komplett őrült volt! Nem is kell szakértői vizsgálatot elrendelni, elég ránézni, hogy nyilvánvalóvá váljon: Will Morvánál nagyon "elmentek otthonról". A környezetemben mindenki, akinek megmutattam néhány képet Morváról - anélkül, hogy elárultam volna, kit látnak a fotókon -, ránézésre megállapította: "hát ez az ember nyilvánvalóan nem normális".
(Néhány kommentár: "Így képzelek el egy paranoiást"; "Hát ez az őrült meg kicsoda?"; "EZ MI A ~>#@?!")

Eleve meg sem történhetett volna a tragédia - a börtönőr leütése, a biztonsági ember és a rendőr meggyilkolása -, ha a hatóságok komolyan veszik a hozzátartozók állítását: Morva beteg és kezelni kell.

Nem elég elmebeteg?!

A jog embereinek sem volt elég, hogy Morvára elég lehetett ránézni annak megállapításához: súlyosan elmebeteg.
Nem elég, ha valaki annyira zavart, hogy már több laikus, az elmekórtan kérdéseiben járatlan személynek is feltűnik: "valami nagyon nincs rendben ennél az embernél".

A halálos ítélet fellebbezését ugyanis azért nem fogadták el, mert a tárgyalások során nem került említésre a nyilvánvaló tény: Morvánál telibe elszállt a kakukk.

A kivégzést megelőző hetekben-hónapokban civilek, jogászok, elmeorvosok egyaránt kampányoltak az ítélet végrehajtása ellen. Még a halálbüntetés támogatói között is akadtak, akik kegyelmet szavaztak volna Morvának, elmeállapotára való tekintettel.

Internet-szerte nagy volt a felháborodás, amikor Virginia állam kormányzója közzétette: a kegyelmi kérvényt elutasította, arra való tekintettel, hogy Morva egyértelműen fair tárgyalást kapott, és a börtönben eltöltött idő alatt a büntetésvégrehajtás személyzete nem tapasztalt nála súlyos elmezavarra utaló jeleket.

Az ítéletet 2017. július 6.-án végrehajtották; a büntetésvégrehajtás sajtóreferense azt írta a kiadott közleményben, hogy a kivégzés minden komplikáció nélkül történt meg.

A kivégzésen jelenlévő egyik médiaképviselő - Drew Wilder - viszont azt állította: szokatlan volt, hogy a megfigyelő helyiség üvegablaka előtt össze volt húzva a függöny. A kivégzések során a tanúk rendszerint láthatják, amint az elítéltet a kivégző asztalra fekteti és leszíjazza a végrehajtó személyzet, a függönyt csak ezután húzzák össze! Ezúttal viszont csak akkor nyílt szét a függöny, amikor Morva már a kivégző asztalon feküdt.

A jelenlévő tanúk benyomása szerint Morva rendkívül idegesnek tűnt; miután a kérdésre, hogy szeretne-e még mondani valamit, nemmel válaszolt, reszketni és rázkódni kezdett.
Néhány perccel később elkezdett beszélni, de a kivégző helyiségben lévő mikrofon nem volt bekapcsolva. Rövid idővel ezután Morva elkezdett levegőért kapkodni, a hasfala drámaian emelkedett és süllyedt.

Helyi idő szerint este kilenc óra tizenöt perckor nyilvánították halottnak.

Egyetlen vércseppen múlt...

09 Jun 2017 / Ravnengel

Nagyon tévednek azok, akik azt vélik, hogy a valódi bűnesetek éppen olyanok, mint a népszerű Agatha Christie-regények esetei. S ez nemcsak azt jelenti, hogy a bűncselekmények felderítéséhez, a tettes bíróság elé állításához távolról sem elegendő egyetlenegy, zseniális kombinációs készségű és csalhatatlan intuíciójú nyomozó jelenléte!
Érdemes tudni azt is: sok eset akad, ahol a rendőrök tisztában vannak a tettes kilétével, mégsem adhatják át a jómadarat az ügyészségnek, mert bizonyítékok híján még csak le sem tartóztathatják. Tehát nem feltétlenül a "hülye rendőr" sztereotípiák igazolódnak be minden alkalommal, amikor egy-egy bűncselekmény felderítetlen marad, vagy a tettes szabadlábon röhint a markába.
Az alábbiakban egy olyan esetet mesélek el Nektek - ismét Dániából, Koppenhágából -, amelyben a szó szoros értelmében egyetlenegy vércseppen múlt, hogy a tettest végül bíróság elé állíthatták.

Elvira med sin datter1981 november tizedikén a 43 éves Elvira Karina Poulsen (született 1938 április 15.-én Norvégiában, leánykori neve Salo) nem jelent meg munkahelyén, egy időseket segítő betegellátónál. Mivel nem jelentett beteget, ezért a főnöke megpróbálta a lakásán elérni, de Fru Poulsen nem vette fel a telefont.
Ez már aggasztó volt, ezért a főnök megkérte az egyik kolléganőt - aki hazafelé azon az útvonalon szokott végighajtani -, hogy álljon már meg Fru Poulsen lakásánál - Nørrebro, Fælledvejens Passage 12 - és nézze már meg, mi a helyzet.

A kolléganő így is tett: munkaideje lejártával, délután négy körül megjelent a Fælledvejens Passage 12. számnál, de amikor becsengetett, senki nem nyitott ajtót. A lakásban teljes csend uralkodott.
A kolléganő becsengetett a szomszédokhoz is, elmagyarázva érkezése célját. Az egyik szomszédasszonynak volt kulcsa Fru Poulsen lakásához, és ketten együtt léptek be a gyanúsan csendes lakásba. Úgy tűnt, senki nincs otthon, de minden teljesen normálisnak tűnt... az előszoba, az étkező, a nappali is, míg a lakás utolsó helyiségébe - a hálószobába - értek, ahol iszonyatos látvány tárult a szemük elé.
A hálószoba úgy nézett ki, mint valami mészárszék. A padló és a fal is vérrel volt telefröcskölve. A kiságyban élettelenül hevert a kis Karina Elida, Fru Poulsen négyéves gyermeke, vérbefagyva. A padlón, közvetlenül a kiságy mellett, maga Fru Poulsen feküdt egy vértócsa közepén - teljesen felöltözve, holtan. A két nő, amint felocsúdtak első rémületükből, azonnal értesítették a rendőrséget.

A rendőrök egy igazságügyi orvosszakértővel jelentek meg, és a helyszíni szemle során megállapították, hogy mindkét áldozat halála előző este - tehát november kilencedikén - következett be, vagy valamikor az éjszaka folyamán.
Sokan vélik úgy, hogy ilyen esetekben egy szakértő azonnal meg tudja állapítani a halál beálltának időpontját nagy bizonyossággal. Ez természetesen nagyban leegyszerűsítené a nyomozók munkáját, hiszen így a nyomozást le lehetne szűkíteni arra: ki járt a helyszínen a kérdéses időpontban, illetve kinek nincs alibije a kérdéses időpontra?
A valóság sajnos kiábrándító: ha a halál beállta után már néhány óránál több eltelt, akkor csak körülbelüli, óvatos becsléseket lehet tenni arra: vajon mikor következhetett be a halál?

Egyértelműen látszott, hogy mindkét áldozatot több késszúrással ölték meg, a "különös kegyetlenség" fennforgása nyilvánvaló volt.

Az anya testén összesen 32 késszúrást találtak - a fején, a nyakán, a testén éppúgy, mint a végtagjain. A legdurvább késszúrások (ezek bármelyike önmagában is halálos lehetett volna) közül kettő a fejet érte, több késszúrás pedig a mellkast.
Emellé a karján és a kezein is több vágásnyomot találtak, amelyek arra utaltak, hogy az áldozat keményen küzdött az életéért, védekezett, és megpróbálta kicsavarni támadója kezéből a kést.

A kisgyermek testén összesen 11 késszúrást fedeztek fel, ezek egyike egyenesen a szívet érte. Minden jel arra utalt, hogy a kislányt álmában érte a halál: a késszúrások igen közel helyezkedtek el egymáshoz.

A helyszíni szemle folyamán fény derült egy sor további sajátos körülményre.

A bejárati ajtó érintetlen volt.
Erőszakos, idegen behatolás jelét nem találták, tehát a rendőrök biztosak lehettek abban: az áldozat ismerte gyilkosát, saját maga engedte be a lakásba. Erről árulkodott az, hogy dulakodásnak semmilyen nyomát nem találták a lakás többi helyiségében: sem a konyhában, sem az étkezőben, sem a nappaliban.
Csak a hálószobában voltak egyértelmű nyomai annak, hogy Fru Poulsen kétségbeesett elszántsággal próbálta megmenteni gyermekét, és a saját életét is védte.

A gyilkos eszköz nem került elő, sem a lakásban, sem a későbbi nyomozás folyamán. Semmilyen gyanús ujjlenyomatot nem találtak, amely az elkövető nyomára vezethetett volna.

A lakás berendezését nem forgatta fel a tettes - a fiókok, szekrények érintetlenek voltak, és semmilyen értéktárgy vagy készpénz nem hiányzott a lakásból. Ezzel a nyereségvágy, mint a tettes feltételezhető indítéka, kikerült a képből.

A gyilkosság embertelen brutalitása láttán a rendőrök arra gondoltak: ilyen csúnya mészárosmunkát csak egy elmebeteg végezhet.

"Az ügy ronda ugyan, de legalább egyszerű?"

Ebből a két momentumból:
1.) az áldozat minden bizonnyal ismerte a tettest, aki
2.) valószínűleg pszichiátriai kezelés alatt állhatott a tett elkövetésének idején, vagy korábban -
- a nyomozás elején arra a naiv feltételezésre jutottak a rendőrök: ez az ügy egyszerű feladatot fog jelenteni. Egy feltételezhetően elmebeteg személyt kell keresni az áldozat közvetlen környezetében!

A nyomozás előrehaladtával a feladat bonyolultabbnak bizonyult, mint hitték, mert Fru Poulsennek a vártnál szélesebb ismeretségi köre volt. Ezért nemcsak az egész gyilkossági csoport, hanem a rendőrség többi részlegének bűnügyi szakértői is részt vettek a munkában: Fru Poulsen baráti körének és rokonságának felderítését, kihallgatását. A kihallgatások célja elsősorban az alibiket ellenőrzése, illetve az értelmetlennek tűnő gyilkosságok indítékának felderítése.

Környezetvizsgálat - szűkül a kör

Fru Poulsen legtöbb ismerőse gyorsan kizárható volt a potenciális gyanúsítottak köréből - rendelkeztek alibikkel, amelyeket több tanú is megerősített. Azonban még így is több lehetséges elkövető akadt fent a rostán.
Ezek egyike volt az áldozat fivére, a 45 éves Hans Alwin Salo (született 1936 április 29.-én, Norvégiában); úgy is, mint az áldozattal közeli kapcsolatban álló egyén, és úgy is, mint pszichiátriai kezelés alatt álló páciens.

Hans Alwin Salo a feleségétől elvált, a Nordvestkvartalet-ben volt albérlete, eléggé közel lakott a húgához.
Többször is bekerült az elmeosztályra; paranoid pszichózissal, illetve üldöztetéses téveszmével diagnosztizálták.
Kóros féltékenység gyötörte: meggyőződése szerint a felesége egyszerre több szeretőt is tartott. A nőt a válás után is igyekezett ellenőrzése alatt tartani. Elképzelése szerint a húga volt a kerítőnő, ő szerezte a férfitársaságot a feleség számára, ő "tartotta nekik a gyertyát" és ő is falazott előtte, Salo előtt.
Az elképzelés távol esett a valóságól; mindez csak Salo beteges képzeletében létezett.
Ezzel kapcsolatban került elő egy fontos részlet, amely a rendőrök gyanúját felkeltette!
A volt feleség a válás után is jó kapcsolatot tartott fenn ex-sógornőjével. Barátnőkként gyakran mentek együtt vásárolni, vagy kávézni - ilyen alkalmakkor az exférj rendszerint a sarkukban volt.

Gyanús volt az is, ahogyan Salo az első kihallgatáskor viselkedett. Tudniillik már a gyilkosság felfedezése után, tehát november 10.-én kihallgatták, és ekkor egyáltalán nem tűnt úgy, mintha a férfit megrázta volna a húga és az unokahúga halála.
A kihallgatás során azt adta elő: a gyilkosság estéjén az exfeleségénél és közös gyermeküknél volt, egészen este hét óráig. Ekkor bement a munkahelyére, munka után ismét a volt nejénél töltött néhány órát, majd hazament az albérletbe. Megivott néhány sört és bevett egypár altatót, és ez annyira kiütötte, hogy reggelig aludt.

Már ekkor, a tizedikei elbeszélgetés alkalmával gyanús volt a fószer a zsarvaknak, és itt látható a nyomozói munka egyik legnagyobb nehézsége: a gyanú, a ráutaló viselkedés egy dolog. Viszont pusztán a felmerülő gyanú alapján senkit nem tartóztathatnak le!

Egyetlen csepp vér

A bűnügyi techikusok alaposan átvizsgálták az egész lakást, de nem találtak semmit, ami a feltételezett elkövető személyére utalhatott volna.
A konyhában, az egyik szék támláján - amely éppen a villanykapcsoló alatt helyezkedett el - azonban felfedeztek egy beszáradt vércseppet. Ezt az anyagot az igazságügyi orvostani intézetbe szállították, a vércsoport meghatározása céljából.

Öszesen 23 személy volt, akiknek elvileg módjában állhatott ezt a széket vérrel szennyezni. Ezért mind a 23 személytől vérmintát vettek, abból a célból, hogy a beszáradt vércseppel összevessék.
Ebben az időben - az 1980-as évek elején - az ilyen vizsgálatok hosszú időt követeltek, kiváltképp azért, mert különböző vércsoport-rendszerekre és alcsoportokra is teszteltek. Tehát legkorábban 1982. január elejére lehetett az eredményeket várni.

Holtponton a nyomozás

Az eredmények megérkezéséig eltelt időszakban a rendőrök nem jutottak különösebben sok eredményre.
Hans Alwin Salo-t több alkalommal is kihallgatták, de minden egyes alkalommal azt vallotta: exfeleségétől egyenesen az albérletébe távozott, és egészen másnap reggelig ott tartózkodott. A rendőrségnek nem állt a rendelkezésére semmi, amivel az állítását megcáfolhatták volna. Nem volt semmi, ami alátámaszthatta volna, hogy a férfi hazudik.

Salo ruházatát és személyes tárgyait is átvizsgálták, de nem találtak semmilyen vérnyomot. Az ujján viszont találtak egy sebhelyet, amely - az igazságügyi orvosszakértők vélekedése szerint - nagyon jó eséllyel keletkezhetett a gyilkosság ideje tájékán.
Erre a sebhelyre Salo azt a magyarázatot adta: a gyilkosságot megelőző éjjelen egy kocsmában szerezte.
Ez a magyarázat önmagában véve nem volt valószínűtlen, és így nem is volt miért vitatni.
Mindenesetre a sebhely fontos indíziumként - közvetett bizonyítékként - szolgált: egybevetve a férfi motivációjával - az őrült féltékenységgel -, a hiányzó alibivel, valamint a ténnyel, hogy Salo elmebeteg, csak tovább erősítette a rendőrök gyanúját. A gyanú azonban még mindig nem adott indokot vagy jogosultságot arra, hogy a rendőrök letartóztassák a jómadarat! A bizonyítékra várni kellett tehát...

Végre megjött az eredmény!

Amikor az igazságügyi orvostani intézetből megérkezett a várva várt eredmény, nyilvánvalóvá vált, hogy a szék támláján talált, beszáradt vérszennyeződés nem származhatott az áldozatoktól.
A 23 kérdéses személytől levett vérminták között a szakértők csak egyetlenegyet találtak, amelynek minden csoportanyag-tulajdonsága megegyezett a széktámlán talált vérnyom csoportanyag-tulajdonságaival - és ez nem volt más, mint Hans Alwin Salo vérmintája.
Ez egy meglehetősen ritka vércsoport-kombináció volt, a dán lakosság körében nagyjából csak minden tízezredik felnőtt ember rendelkezik ilyen vércsoport-jellemzőkkel. Ez a gyakorlatban annyit tett, hogy az egész országban csak néhány száz ember akadt, akiktől származhatott a kérdéses vércsepp. Hans Alwin Salo pedig e néhány száz ember közé tartozott.

Ez az egyetlen indízium már elégséges indokot adott a rendőröknek, hogy végre őrizetbe vehessék ezt az állatot. Január hatodikán tehát berángatták az őrszobára, anélkül, hogy tudatták volna vele a vércsoport-tesztek eredményét, és újból kikérdezték: ugyan-vajon mit csinált 1981. november kilencedikéről tizedikére virradó éjjelen?

A történet újabb verziója

Hatodikán délután, a kihallgatást vezető nyomozótiszt tudatta Salo-val a vérvizsgálatok eredményét. "Salo, a maga vérét találták meg a helyszínen!"
Salo egy rövid szünetet tartott, gondolkozott, és kijelentette, hogy meg szeretné változtatni a vallomását. Igen, valójában járt a húgánál aznap este, de amikor megérkezett, már halott volt a húga is és az unokahúga is.
Amikor hazaért este fél tíz tájékán, akkor eszébe jutott: korábban megígérte a húgának, hogy segít kifesteni a lakást, és talán meg kellene most beszélnie ezt vele közelebbről.
Amikor megérkezett a húgához, kopogtatott az ajtón. Senki nem válaszolt, de az ajtó csak kilincsre volt zárva - Salo tehát benyitott. A lakásban égett a villany, de csend volt. Salo végigjárta a lakást, míg végül a hálószobában megtalálta a húgát és az unokahúgát, holtan, úgy, ahogyan később a rendőrök is rájuk találtak. Amikor észlelte, hogy mindketten halottak, akkor lekapcsolt minden világítást a lakásban, és elhagyta a helyszínt, miután bezárta maga mögött a bejárati ajtót. Állítása szerint azért nem értesítette a rendőrséget, mert attól tartott, hogy őt fogják a gyilkosságokkal gyanúsítani.

Hurrá. Előzetesben a madár.

Újabb indízium: Salo igenis járt a helyszínen a gyilkosság estéjén. Másnap tehát bíróság elé citálták, és előzetes letartóztatását rendelték el, mint a kettős gyilkossággal alaposan gyanúsítható személyt.
Az elmeorvosi vizsgálatát is elrendelték.
A szakértők véleménye: a férfi egyértelműen elmebeteg (üldözési mániában szenved), továbbá súlyos személyiségkárosodásai vannak, gyakorlatilag pszichopata. (Hja, ez még nem a modern pszichiátria és a DSM-IV... - A szerk.)

A további kihallgatások során is makacsul tagadta, hogy a gyilkosságokat ő követte volna el. Kitartott azon állítása mellett: amikor megérkezett a lakásba, már mindketten halottak voltak.

Tárgyalás

Az ügyet 1982 augusztusában tárgyalták, esküdt bíróság előtt.
Ez az elmebeteg barom továbbra is azt állította: ártatlan a gyilkosságokban.

Továbbra sem állt rendelkezésre semmiféle direkt bizonyíték, amely egyértelműen igazolta volna, hogy ez az agykárosodott őrült követte el ezt a borzasztó tettet.
Az ismert indirekt bizonyítékok viszont erőteljesen abba az irányba mutattak, hogy ez az abnormális állat hentelte le a húgát és annak kislányát:

  • 1.) Az áldozat legközelebbi ismeretségi körébe tartozott - az elkövetőnek feltétlenül ismernie kellett az áldozatot, máskülönben nem engedte volna be a lakásba, kiváltképp ilyen szokatlan időpontban nem.
  • 2.) Salo-nak volt motivációja - a beteges féltékenység.
  • 3.) Nem volt alibije. Éppen ellenkezőleg: ő maga ismerte be, hogy járt a lakásban a bűncselekmény elkövetésének idején.
  • 4.) Egy rendkívül ritka vércsoporttal rendelkezett, amely egyezett a konyhaszék támláján talált vérnyom csoportanyag-tulajdonságaival. Az áldozat rokonai, ismerősei közül senki más nem rendelkezett ilyen vércsoport-kombinációval.
  • 5.) Volt egy sebhelye, amely jó eséllyel lehetett éppen az a seb, amelyből a konyhaszéken talált vérnyom származott.
  • 6.)Egymásnak ellentmondó vallomásokat tett arról, hogy hol tartózkodott a gyilkosság estéjén.

Az esküdtek hosszasan tanácskoztak, mielőtt határozatot hoztak arról, hogy bűnösnek nyilvánítják-e Salo-t, vagy sem.
A szokatlanul sok időt igénybe vevő tanácskozás után visszatértek a tárgyalóterembe, és kihirdették: Hans Alwin Salo bűnös a kettős gyilkosságban.
Ezután, elmeállapotára való tekintettel, meghatározatlan idejű zárt intézeti kényszergyógykezelésre ítélték.

Ez a bűncselekmény egyes-egyedül azért nem maradt felderítetlen, mert - akármilyen alaposan is megpróbálta a tettes eltüntetni a nyomokat - egyetlen vércseppet maga után hagyott.
Enélkül a vércsepp nélkül - amelyet kevésbé körültekintő rendőrök és bűnügyi technikusok talán figyelmen kívül hagytak volna - ez a gyilkosság talán a mai napig a felderítetlen bűnesetek aktáit gazdagítaná.



1 2 3 4 5 6 next ... end

Figyelmeztetés

Az itt olvasható tartalmak a nyugalom megzavarására kifejezetten alkalmasak.
13 éven aluliaknak ezért egyáltalán nem ajánlott, 16 éven aluliaknak pedig csak nagykorú felügyelete mellett javasolt a Krimiblog olvasása!

Nézd meg ezt is!

Kategóriák

Köszönettel

DebianGIMPInspiration GalleryDaFontMonstra

Kontakt

ravnengel ætt yahoo dott no