Krimiblog

Steen Lassen, a mintaszerű családapa

22 Oct 2017 / Ravnengel

Önnek anyagi nehézségei vannak? Adósságokba verte magát? A házat jelzálog-hitel terheli? A bankszámláját zárolták? Mit tesz ön, ha felelősségteljes családapaként meg akarja óvni szeretteit az anyagi nehézségekből fakadó megaláztatásoktól? Emellé még saját lakhatását és kosztját is biztosítani óhajtja, egész hátralévő életére?
Steen Lassen, ez a bizalomgerjesztő dán kisvállalkozó nagyon hatékony módszert dolgozott ki e komplex problémák egyszerű megoldására. Az alábbiakban ezt a módszert részletezem, azzal a kifejezett kéréssel: még a legkétségbeejtőbb anyagi helyzetbe kerülve sem ajánlom ezt a megoldást!

Egy sajátos közúti baleset

2010 május hetedikén, délután két óra tizennyolc perckor, a Holbæk melletti Kvanløse-ben a Skovvejenen, a mentőket egy sajátos közlekedési balesethez riasztották. Egy gépkocsi teljes sebességgel futott bele egy álló teherautóba.
Amikor a mentők megérkeztek, a kocsiban egy középkorú férfit találtak, könnyű sérülésekkel, valamint egy kislányt, holtan. Egyértelmű volt, hogy a gyermek nem az ütközés áldozatául esett. Az autóban késelték halálra.
A rendőrök az első helyszíni szemle során nem tudták egyértelműen megállapítani, hogy a kislányt a baleset előtt, vagy után gyilkolták meg.
Azonosították a - könnyű sérülésekkel kórházba szállított - sofőrt és a halott gyermeket is: az 50 éves Steen Lassen-t és kisebbik leányát, a 12 éves Josefine-t.

Meghökkentő vallomás

A kórházba szállítást követően Lassen beismerte: szándékosan hajtott bele a teherautóba, hogy véget vessen saját és gyermeke életének is.
Azonban a baleset nem volt halálos, a légzsákoknak köszönhetően mindketten túlélték az ütközést. Ekkor Lassen elővette a hobbikést, amelyet a munkaruhája zsebében hordott magával, és ezzel vágta el gyermeke torkát. Állítása szerint a saját ütőereit is fel akarta vágni, de ez nem sikerült neki, mert a kés a gyermekgyilkosság közben kicsorbult.
Lassen azt is bevallotta: otthonukban aznap meggyilkolta a feleségét és nagyobbik leányukat, Emilie-t is.
A rendőrök fél háromkor már megjelentek a Greve-ben, a Tværager 46. szám alatti villában, és meg is találták Lassen feleségét, az 50 éves Bende Grosen Lassen-t és 18 éves leányukat, Emilie Grosen Lassen-t - halálra késelve.
Azonnal letartóztatták Steen Lassent, háromszoros gyilkosság vádjával. Fizikailag nem volt kritikus az állapota, de pszichésen nagyon zavarodottnak tűnt, ezért az első tárgyalásokon nem is volt jelen, amikor a vizsgálóbíró elrendelte az előzetes letartóztatását.
Ebben az időpontban a rendőrök még csak annyit feltételezhettek: családi tragédia történt; valamely ok folytán az utolsó csepp is kicsordult a pohárból, és a családfő ámokfutásba kezdett.

Mi motiválta ezt a vérengzést?

Könnyű ügy volt, a madár azonnal dalra fakadt. Már a kihallgatás elején kitört belőle: "agyonütöttem az édes, drága lányaimat!"

Kérdés, hogy milyen indítéka lehet egy tisztes, középkorú családapának egy ilyen módszeres családirtásra?

Kiderült: a tragédia előtti napon Steen Lassennek elvileg meg kellett volna jelennie egy banki ügyintézésen, de nem volt bátorsága elmenni. Aznap este a felesége megkísérelt színházjegyet vásárolni a neten - mivel azonban a bankszámla zárolásra került, a tranzakció sikertelen volt. Lassen kénytelen volt beismerni: adósságokat halmozott fel. Nemcsak a közös házat terhelte jelzálog, hanem Lassen szerencsejáték-tartozásai is gyarapították az adósságokat. A kisvállalkozás az utóbbi időben veszteségessé vált. Az anyagi nehézségeket - és a mindennapok stresszét - csak fokozta, hogy Lassen felesége nemrégiben elveszítette az állását.

A kétségbeesett családapa

"Úgy éreztem, hogy minden elveszett. Egész éjjel nem aludtam, csak fel-le járkáltam a nappaliban. Végül elhatároztam, hogy végzek magammal, de ugyanakkor azt éreztem, hogy ezzel cserbenhagynám a családomat. Ezért tettem azt, amit tettem" - így hangzott Lassen magyarázata a bíróság előtt.

Amikor Steen Lassen elhatározta: meggyilkolja feleségét és leányaikat, azt tekintette legfontosabbnak, hogy "semmit ne vegyenek észre".

Reggel elvitte kocsival a kisebbik lányát, Josefine-t az iskolába, ezután ismét hazatért. Egy fadorongot vitt magával a házba, mert a feleségét és a nagyobbik lányát álmukban szándékozott agyonütni.

A hálószobába lépett, és fejbecsapta a feleségét (a képen balra) a doronggal, ezután Emilie szobájába ment volna, de hirtelen kinyílt a szülők hálószobájának ajtaja, és Bende a fürdőszobába indult.

"Megdöbbentem, mert azt hittem, hogy eszméletlen. Röviddel ezután Bende visszatért a hálószobába. Láttam, hogy rengeteg vér volt a fürdőszobában és a folyosón is. Feltakarítottam a vért a folyosón, hogy Emilie ne lássa meg, ha felébred. Bezártam a fürdőszoba ajtaját."

Eközben Emilie (a képen jobbra) felébredt, és kiment a ház másik fürdőszobájába. Amint visszatért volna a szobájába, Lassen hátulról leütötte a doronggal.

"Nem emlékszem, hányszor ütöttem, de elveszítette az eszméletét, és a szobájába vonszoltam" - vallotta Lassen.

Munkaruhát viselt, amelynek zsebében egy hobbikés rejtőzött. Lassen elővette a kést, átvágta leánya torkát, és bezárta a szoba ajtaját.

Ezután a feleségével közös hálószobába ment, ahol Bende eszméletlenül hevert a padlón, az ágy mellett. Lassen az asszony torkát is átvágta, majd bezárta a hálószoba ajtaját.

A két gyilkosság után Lassen a gépéhez ült, és búcsúlevelet fogalmazott. Ebben a levélben megírta, hogy soha életében nem volt boldog; hogy eljátszotta az életét, és mások életét is tönkretette, s emiatt nagyon rossz a lelkiismerete. Részletezte, hogy milyen anyagi gondok nyomasztották, továbbá azt is, hogy az utóbbi időben megromlott a feleségével a kapcsolata. Abbéli reményét is kifejezte, hogy mindenki megbocsájt neki.

Rendet rakott és kitakarított a nappaliban, majd átöltözött egy tiszta munkaruhába.

Az utolsó közös kocsikázás a kisebbik lánnyal

Ezután elhozta a 12 éves Josefine-t (a képen jobbra) az iskolából. Ekkor délelőtt fél 12 volt. Otthon Josefine - mit sem sejtve arról, hogy a házban holtan hever az édesanyja és a nővére is - letette az iskolatáskáját, ezután édesapjával elmentek még kocsikázni kicsit - ez korábban rendes szokásuk volt.

"Arra gondoltam, hogy így intézem el a helyzetet, és kerestem valamit, amibe belehajthatnék. Fontolóra vettem, hogy egy szemben haladó járművel ütközzek szándékosan, de erre nem tudtam rászánni magamat, mert tekintettel akartam lenni a velem szemben haladó, vétlen autósra" - magyarázta Steen Lassen.

Viszont megpillantott egy parkoló teherautót az út másik oldalán. Ekkor letért az útról, egy hídra, majd le az útra és teljes sebességre kapcsolt. Azt gondolta: "ha belehajtok, akkor mindkettőnknek vége."

"Szándékosan elejtettem a telefonomat, és megkértem Josefine-t, hogy keresse meg - hogy a figyelmét eltereljem, és ne jöjjön rá, mi történt. Belehajtottam a teherautóba, hogy mindketten odavesszünk - de a kocsi légzsákjai kioldódtak és mindketten életben maradtunk. Josefine rám nézett..."

Steen Lassen zsebében továbbra is ott lapult a hobbikés. Most elővette, és elvágta vele a kislány torkát. Gyorsan kellett cselekednie, és többször is torkon szúrta a gyermekét; a nagy sietségben a gyermek arcát is összevagdalta.

Egy civil ruhás rendőrjárőr sietett a szerencsétlenség helyszínére. Josefine feje az apja ölében nyugodott.

"Nem tudom, hogy ebben az időpontban halott volt-e már. Öngyilkosságot kíséreltem meg, megpróbáltam felvágni a csuklómon az ütőereket, de nem sikerült elég mélyre vágnom, mert a penge eltört" - magyarázta Lassen.

A bíróság előtt azzal kísérelte meg a megmagyarázhatatlant megmagyarázni: szerette volna megkímélni a családját az anyagi ellehetetlenedés okozta megaláztatásoktól.

A szakértők közben rekonstruálták a balesetet is, és egyértelműen kijelentették: az a sebesség (70 km/h), amellyel Lassen az álló teherautóba hajtott, gyakorlatilag nulla esélyt adott a halálos balesetre.

A tökéletes látszat - csalóka volt

A család egy ismerőse a következőképpen nyilatkozott: "Igazán mintaszerű apa volt, amilyet mindenki szeretne magának. Nagyon, nagyon aranyos ember volt. Mindent megtett a gyermekeiért, egyszerűen imádta őket. A lányok feltétel nélkül szerették, soha nem hallottam őket panaszkodni az apjukra."

A tragédiát megelőző időszakban Lassen elmesélte több ismerősének is, hogy depresszióban szenved, és anyagi gondjai vannak. A baráti körben mindenki tudott tehát arról, hogy Lassen cége csődbe ment, a felesége pedig munkanélküli lett. Arról már nem tudtak az ismerősök sem, hogy az - 1991-ben vásárolt - családi ház továbbra sem volt tehermentes, ráadásként 700 ezer korona egyéb tartozásuk is volt.

Az anyagi nehézségek ellenére, az ismeretségi körben mindenki úgy látta: a gyerekek mindketten boldogok, Lassent pedig barátságos, vendégszerető és segítőkész embernek ismerték.

Sérülékeny pszichéjű - de beszámítható

Lassen elmeállapotának vizsgálata a következő eredménnyel zárult: világéletében érzékenykedő volt, és egy bizonyos szintig konfliktuskerülő. A gyilkosságokat megelőző napokban erős érzelmi bizonytalanságot élt át: a valóságészlelése elbizonytalanodott, és az anyagi helyzetét övező kilátástalanság kétségbeejtette. Ezek az érzelmek viszont nem befolyásolták a beszámíthatóságát, az elmeállapota alapján büntethető.

Amikor a tárgyalás során a boncolási jegyzőkönyvek felolvasásra kerültek - a három áldozatot ért brutális ütésekről és szúrásokról -, Steen Lassen nem volt hajlandó jelen lenni a tárgyalóteremben. A bíró ezért elrendelte, hogy a vádlottat vezessék el, amíg az igazságügyi orvosszakértő véleménye elhangzik.

Lassent életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték; halmazati büntetésként pedig semmit sem kaphat meg a felesége hagyatékából, illetve a gyermekei örökségéből.

Noha Lassen elismerte bűnösségét, az ítéletet megfellebbezte. A fellebbezést elutasították.

Az utolsó szó jogán Lassen bocsánatot kért mindazoktól, aki a tette következményei miatt most szenvednek. Elmondta továbbá: szeretet és nem gyűlölet motiválta arra, hogy meggyilkolja a családját. Ő maga ötéves volt, amikor édesapja elhagyta a családot, és ezt ő egész életében nem tudta kiheverni. Nem szerette volna cserbenhagyni a feleségét és a gyermekeit, ezért inkább kiirtotta őket.

A trondheimi tallium-eset

11 Oct 2013 / Ravnengel

Ez a bűnügy különösen érdekes a számomra. A legutóbbi poszt is ugyanezzel az anyaggal elkövetett mérgezésről szólt, és mondhatni, rácuppantam a témára. Trondheimben is történt egy talliumos eset, amely felzaklatta a lelkivilágomat és felkeltette az érdeklődésemet!
A magyar ténykrimi-rajongók biztosan nem ismerik a sztorit!



Miután már a legutóbbi krimiposztom talliumos mérgezési esetről szólt, akkor egy helyi történetet is megírok Nektek. A kilencvenes évek végén történt, és kegyetlen eset, de érdemes ismerni: kriminálpszichológiai és viktimológiai szempontból is tanulságos.


A főszereplők: egy elvált, kétgyerekes anyuka, Inger Lise Bakken—és egy nem túl előnyös külsejű, de remek kiállású, sármos mérnök, a középkorú Terje Wiik. Kapcsolatuk jószomszédi viszonyból fejlődött érett, felnőtt emberek viszonyává. Szép és kedves szerelmi történet lehetne ez, csakugyan; hanem az események messze nem a Courts-Mahler meg Bianca regények világát idézik.


Inger Lise—ha hinni lehet az ismerősöknek és a családtagoknak—üdítően fiatalos, mondhatni: gyermeki jelenség volt. A kislányai mindennél többet jelentettek a számára, és inkább játszópajtásuk volt, mint szigorú nevelőjük. Noha a lányok apjától elvált, nem akadályozta meg a kapcsolattartást, a gyerekek is akkor látogatták meg apjukat, amikor csak akarták, a volt férj is gyakran ment el a gyerekekhez.


Terje Wiik nem volt szívdöglesztő külsejű, de bizalomgerjesztő, intelligens és rendkívül jó fej embernek bizonyult.
A kapcsolat 7...8 éven át tartott, egy időben a házasságot is tervezték. (A pár nem lakott együtt; Terje sokat utazott a munkája kapcsán—a StatOil-nál állt alkalmazásban kutató mérnökként -, de hétvégekre Inger Lise-hez járt “haza”.)


A rémálom az 1997/98-as év fordulóján kezdődött, amikor Inger Lise bejelentette Terjének: szüneteltetni szeretné a kapcsolatot, amely—több tanú egybehangzó vallomása szerint—igencsak viharos volt. Inger Lise már többször is megkísérelte a szakítást, de Terje valahogyan mindig sikeresen visszakönyörögte magát.
Terjét ezúttal is magával ragadta a féltékenység; öngyilkossággal fenyegetőzött; követelte, hogy Inger Lise vallja be, hogy kik a szeretői; vissza akarta követelni magának a nőt. Megtörtént, hogy bezárkózott a lakásba és nem volt hajlandó távozni.


1998. május 23.-án, egy fájdalmas jelenet után—amely során Terje szándékosan lelökte Inger Lise-t a lépcsőn—a nő azt kiabálta: vége a kapcsolatnak.


A lidércnyomás ekkor kezdődött.
Terje folyamatosan felügyelet alatt tartotta Inger Lise-t, minden lépését és minden percét számon tartotta. Ha a nő akár csak bevásárolni is elment, Terje rögtön felhívta a lányokat, és kifaggatta őket: Inger Lise mit csinál, hová megy és kivel találkozik?
Inger Lise annyira irritálónak találta ezt, hogy sokszor kihúzta a telefont (t.i. a kilencvenes években még Norvégiában sem mindenkinek volt mobiltelefonja!—A szerk.)—erre Terje azzal válaszolt, hogy zsarolni kezdte volt kedvesét: “Ne tedd ezt; ugye, nem akarod, hogy valami történjen a lányaiddal?”
A két nagylány és anyukájuk behúzott függönyök mögött élték a mindennapjaikat, hogy legalább egy kis magánéletük maradjon.


Terje mindezek tetejében nem volt hajlandó visszaadni a szakítás után a lakáskulcsot sem. Inger Lise naivan közölte vele: “ha a kulcsot vissza nem adod, akkor kicseréltetem a zárat”. Terje válasza: “Eszedbe ne jusson ilyet tenni. Nem tudod, kivel van dolgod?”


(Már ez a két dolog elegendő lett volna ahhoz, hogy feljelentsék Terje Wiik-et zaklatásért és életveszélyes fenyegetésért. Érdekes kérdés: miért nem történt meg a feljelentés?
Viktimológiai szempontból figyelemre méltó, hogy Inger Lise láthatóan “jól idomított” áldozatként viselkedett: nem tett feljelentést; nem változtatta meg a telefonszámát; és—noha tapasztalatból tudhatta, hogy Terje mennyire rafinált és erőszakos—megpróbált korrekten egyezkedni vele, ahelyett, hogy egy szó nélkül kicseréltette volna a zárat. El sem költözött, hanem hozzáedződött ahhoz, hogy bántalmazó exbarátja szomszédságában lakjon.
Mindez arra utal: hozzászokott már ahhoz, hogy rettegésben éljen, és valószínűleg meg volt annyira félemlítve, hogy nem tudott, illetve nem mert segítséget kérni.
Ismert tény ezen kívül: egy bántalmazó partner erősen kétarcú tud lenni: olyan hitelesen képes játszani a bűnbánót, és olyan jó fej tud lenni, ha akar, hogy az áldozat kész bármit elnézni neki, vagy akár el is felejteni.)


Terje Wiik ekkor a neten keresett rá a “murder”, “identify”, “tissue”, “thallium” és “traceability” kulcsszavakra. Legalábbis a lefoglalt gépén, a keresőarchívumban ilyeneket találtak. Wiik átlátszó magyarázatot adott ezekre a keresőszavakra: sok téma iránt érdeklődik, és nyilván ilyen tárgykörben is kutakodott a neten.
A lakásán megtalálták továbbá a “The Terrorist’s Handbook” című hírhedt kiadvány egy példányát is.
A nyomozás során átvizsgálták Inger Lise gépét is, és az elküldött mailjei arról tanúskodnak: szisztematikus partnerbántalmazás áldozata volt a kapcsolatban. Meglehetősen sok kérdést vet fel ez: Inger Lise környezetében többen is tudtak arról, hogy Wiik veszélyes partnerbántalmazó, és mégsem tett senki semmit, hanem hagyták a nőt félelemben élni. Talán tényleg annyira jól beidomított áldozat volt, hogy már nem hagyta, hogy segítsenek rajta?


Wiik elég gátlástalan volt ahhoz, hogy a saját munkahelyén keresztül rendelje meg a talliumot. Jellemző módon, amikor a későbbi jogi eljárás miatt a StatOil felmondott neki ezért, ő beperelte a StatOil-t, azzal az indoklással: igaz ugyan, hogy a cég költségére rendelte a talliumot—amely alig párszáz koronát kóstált -, de kompenzálta ezt azáltal, hogy egyszer szabadnapon is bement dolgozni! (A pozícióval való visszaélés nem számít, ugyebár.)


Inger Lise hamarosan beteg lett. A haja csomókban hullott, emellé iszonyatosan erős fájdalmai voltak a gyomrában, a végtagjaiban rendkívül fájdalmas zsibbadásokat érzett. Az egyik lánya azt vallotta később: “Anya éjszakánként néha sikoltozott fájdalmában, és ha odamentem hozzá, hogy átöleljem, még ez is elviselhetetlen szenvedést okozott neki.”
Az orvosok tanácstalanok voltak— Inger Lise egyik orvost a másik után kereste fel, de nem tudtak semmit tenni, azon túl, hogy egyik fájdalomcsillapítót a másik után írták fel; és ezek egyike sem használt. (Elég ironikus módon, egyszer maga Terje vitte őt orvoshoz; egy másik alkalommal egy álló hétig ápolta.)


Szeptember elején, egy átmeneti javulást követően, Inger Lise fájdalmai újból jelentkeztek, egyre erősebben. Most már naponta akár hatszor is telefonált neki “aggódó” exbarátja—aki ennek az ősznek folyamán később egy profi tolvajkulcs-készletet vásárolt. Később—karácsony és újév között—behatolt Inger Lise lakásába egy betört pinceablakon keresztül, egy újabb adagot a halálos méregből feloldott egy üveg konyakban.
Ezután telefonon figyelmeztette Inger Lise édesanyját arról, hogy a pinceablak be van törve—és felajánlotta, hogy nagyon szívesen megjavítja.


1999 január végén Inger Lise kórházba került; néhány nappal később az orvosok megállapították, hogy ez talliummérgezés. A sors iróniája, hogy ha erre hamarabb jöttek volna rá, akkor az áldozatot meg tudták volna menteni!
Ezzel egyidőben indult meg az eljárás is Terje Wiik ellen, kiderítették, hogy neki állt módjában talliumot rendelni.


Az áldozat élete utolsó egy hetét eszméletlenül töltötte, mesterségesen lélegeztették; február tizenhetedikén meghalt.


Az áldozat édesanyjának vallomása erős érzelmeket kavart fel . A 63 éves Lisa Bakken azt vallotta: január 23.-án ellátogatott a lányához, aki aznap estére tervezte a 40. születésnapját megünnepelni. Lisa Bakken azt vallotta: lányát a fürdőkádban kuporogva találta, fájdalmai enyhítése céljából. “Már megint beteg lettem!”
Azon az éjjelen még a szomszédok is hallották, hogy Inger Lise sikoltozik fájdalmában.


“1998 egy borzalmas és gyötrelmes év volt, de 1999 még rosszabb lett”—vallotta Lisa Bakken a tárgyalóteremben. “Annyira tehetetlenek voltunk.”
Inger Lise a kislányaival szemben nagyon hősiesen viselkedett; még ő vigasztalta őket, kérte őket, hogy ne sírjanak, és nem is említette nekik, hogy életveszélyben van.
A volt férj, Trond Nygård vallomása szerint Inger Lise sejtette, hogy Terje Wiik mérgezte meg. A kórházi főorvos, Harald Hovdal beszámolt arról: az áldozat—röviddel azelőtt, hogy elveszítette volna az eszméletét—említést tett egy konyakosüvegről, amelyet mindenképpen át kell vizsgálni.
Inger Lise lakásán csakugyan találtak egy megbontott üveg konyakot, amely a tallium-szulfát halálos dózisának többszörösét tartalmazta.


Terje Wiik vallomást tett, beismerte, hogy ő mérgezte meg exkedvesét, összesen három (egy másik vallomásban azt állította: négy) alkalommal adta be neki a talliumot. Elsőként egy pohár üdítőben oldotta fel a kristályokat; másodszor egy üveg ásványvízben (ennek hallatán minden jelenlévő elképedt, hiszen az ásványvízből a gyerekek is ugyanúgy ihattak volna); harmadszor pedig a—már ismert—konyakban.
Egy negyedik alkalomról is tett említést, amely során egy üveg vörösbort mérgezett meg. Erre az esetre direkt bizonyíték ugyan nem volt, a borosüveg nem került elő, de Inger Lise egyik barátnője azt vallotta: egy alkalommal, amikor meglátogatta az áldozatot, és vörösboroztak együtt, utána furcsa zsibbadást érzett az egyik karjában, és fájt a gyomra.


Az eljárást vezető rendőrtiszt, Hans Vikhals kertelés nélkül kijelentette: “ez az ember egy önsajnáltató pojáca. A történtek után még saját magát érezte áldozatnak, és azt állította, hogy szó szerint az életéért harcol.”
Wiik egyébként azt állította: nem is akarta megölni Inger Lisét, csak azt szerette volna elérni, hogy hulljon ki a haja, és így kevésbé legyen vonzó más férfiak számára. Ezt abból a megfontolásból tette, hogy Inger Lise így majd várhatóan meg fog hatódni, amiért ő így is ragaszkodik hozzá. Mint elmondta, azt remélte: visszakaphatja a nőt (akiről ekkor már tudta, hogy van egy új udvarlója), aki ráadásul még hálás is lesz neki, amiért ekkora szeretettel ápolja.
Azt állította: a tallium-szulfátból összesen csak egypár porszemnyit használt fel. Ehhez képest, amikor a lakásán megtalálták a mérget tartalmazó üveget (továbbá egy üveg berlinikéket, amely a tallium antiszéruma), abból 42 grammnyi mennyiség hiányzott. Mármost a tallium halálos adagja egy (1) gramm egy felnőtt ember számára!
Wiik ezt úgy magyarázta ki: a méreg rendkívül rosszul oldódott fel az üdítőben, ezért a nagy részét végül a mosogatóba öntötte.
Azt is állította: ellenméreggel megkísérelte talpra állítani Inger Lisét, elmondása szerint áfonyalekvárba oldott berlinikékkel. Ez nagyon szép mese, Wiik ötletességét és romantikus hajlamait jellemzi—de akkor miért halt meg a nő?
Ennek a “nem is akartam én megmérgezni, csak így sikeredett” megfontolásnak hátterében az állt: Terje Wiik-nek fiatalkorában volt egy paraszuicid kísérlete. Szerelmi csalódás miatt megpróbálta megmérgezni magát egyfajta—akkoriban még forgalomban lévő—talliumtartalmú patkányméreggel. Ám semmi komoly baja nem lett tőle, éppen csak a haja hullott ki átmenetileg.


(Szubjektív, amatőr wannabe-kriminológus hozzáállásommal azt vélekedem: elég dörzsölt róka lehetett ez a Wiik már fiatalabb korában is. Éppen csak annyi talliumot szedett be, amennyivel már elért egy ilyen látványos tünetet, mint a hajhullás, és ezért felfigyeltek az ő hatalmas szívfájdalmára, jól. Mindenesetre ügyelt, hogy véletlenül meg ne haljon, vagy maradandó károsodást ne szenvedjen. Elég átlátszónak tűnik a ripacskodása: a tallium témája szakmába vágó kérdés volt Wiik számára—tehát minden valószínűség szerint pontosan tudta, hogy mennyi mérget kell adagolnia egy adott hatás elérésére, nem “véletlenül” adagolta túl.
Kisszerű bosszúállásnak hatna mindenesetre az egész akkor is, ha tényleg igaz lenne, hogy “csak” enyhébb mérgezést szándékozott előidézni. Meglehetősen éretlen, infantilis hozzáállásnak tekinthető ez: “annak idején, amikor rossz volt nekem, mert egy másik nő elutasított, kihullott a hajam a méregtől, amelyet önként vettem be… most akkor NEKED hulljon ki a hajad, büntetésből, amiért TE is elutasítottál! Én meg bezzeg olyan rendes vagyok, hogy így sem hagylak ott.”)



Az igazságügyi pszichiáterek állítása szerint Wiik minden jel szerint szociopata.
A magam részéről ezt az esetet egy jellemző “nehezen elkülöníthető” díszpéldánynak tartom. Tudjuk, hogy a szociopátiát sok esetben nem könnyű elválasztani a különösen rosszindulatú narcizmustól. (Ja, kutatgattam nemrég ilyen jellegű személyiségkárosodások témájában; ha valakit érdekelne ez is, akkor itt van. )
Wiik a rosszindulatú narcisztikus viselkedésnek több jellemző motívumát is mutatta. Ő ölt aljasul (az áldozat nagyobbik lánya, az akkor 13 éves Cecilie később úgy fogalmazott: “szívfájdalom nélkül halálra kínozta anyámat”), de mégis azt várta el, hogy őt sajnálják.
Velejéig szívtelen szociopatákra kevésbé jellemző, hogy ennyire mélyen beleéljék magukat az önsajnáltató drámába—kérdés, hogy egy ügyes szociopata képes eljátszani még a narcisztikus típusú komédiát is. Ezért nehéz eldönteni, hogy Wiik esetében csakugyan szociopátiáról van-e szó.


A narcisztikus kifelé vetítésnek egy másik motívuma is megjelent a történetben.
Kiderült ugyanis az eljárás során: Inger Lise szerelemféltés miatti mérgezgetése közben a féltékenységtől őrjöngő, áldozatát hűtlenséggel gyanúsítgató Terje Wiik teljesen nyugodt lelkiismerettel udvarolgatott egy belga hölgynek is; rendszeresen utazgattak el egymáshoz. A belga hölgy azt vallotta: Wiik elbűvölő, nagyon snájdig kiállású pasinak bizonyult, roppant intelligens és szellemes volt; ám ő kicsit meghökkent, amikor Terje Wiik alig két hónap ismeretség után házassági ajánlattal állt elő.
(Más tanúk is azt állították, hogy Wiik egy szoknyavadász volt. Miközben Inger Lisén számonkérte a—valóságban nem is létező—szeretőit, és egyébként is teljes ellenőrzés alatt igyekezett tartani—ő maga több nőt is szédített. Annak ürügyén, hogy a munkája kapcsán sokat kell utaznia, jó alibit talált az alkalmi kapcsolatai leplezésére. Ez a kórosan narcisztikus ember kifelé-vetítő jellegzetessége.)


Egyébként 21 év szabadságvesztésre ítélték, és ebből 14 évet le is kellett ülnie. A norvég büntetőjog t.i. lehetővé teszi, hogy a büntetés kétharmadának letöltése után az elítélt kérelmezhesse a feltételes szabadlábra helyezését.


A büntetés letöltése azonban nem történt zökkenőmentesen.
Jó magaviseletéért, szorgalmáért (pl. elkezdett németül is tanulni a hűvösön!) Wiik rendszeresen kapott többnapos eltávozási engedélyeket a dutyiból—ha hinni lehet a norvég forrásoknak, öt év alatt 24 ilyen eltávozásra nyílt alkalma.
Azt hiszem, sejteni lehetett volna, hogy “tervez valamit”, mert az eltávozásai alatt megújíttatta az útlevelét. A következő eltáv során alaposan használatba is vette azt: külföldre szökött, és Németországban kapcsolták le végül. Ennek során is rendezte a drámát: rosszullétet szimulált, és játszotta a nagybeteget, amikor végre kontaktot teremtett a norvég rendőrséggel.
Mindenesetre 2012-ben szabadult. Nem tudni, mit csinál azóta. Azt tudni: ha Inger Lise élne, már kétszeres nagymama lenne. Az egyik unokája egyfolytában kérdezgeti anyukáját: “mi történt a nagyival?”, de mivel még csak ötéves, mindig azt a választ kapja: “majd ha nagyobb leszel, megtudod.”



1 2 next ... end

Figyelmeztetés

Az itt olvasható tartalmak a nyugalom megzavarására kifejezetten alkalmasak.
13 éven aluliaknak ezért egyáltalán nem ajánlott, 16 éven aluliaknak pedig csak nagykorú felügyelete mellett javasolt a Krimiblog olvasása!

Nézd meg ezt is!

Kategóriák

Köszönettel

DebianGIMPInspiration GalleryDaFontMonstra

Kontakt

ravnengel ætt yahoo dott no